Fókuszban Hírek

Harminc ország alkotásai a kecskeméti animációs fesztiválon

Kecskeméti Animációs FIlmfesztivál 2013
Kecskeméti Animációs FIlmfesztivál 2013
Kecskeméti Animációs FIlmfesztivál 2013

Jövő szerdától június 23-ig rendezik meg a 11. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF), amelynek versenyprogramjába a csaknem ötszáz nevezett alkotás közül az előzsűri 30 ország 159 animációs filmjét válogatta be.

A versenybe került animációkat öttagú nemzetközi zsűri fogja értékelni, a testület elnöke Kinosita Szajoko, a Hirosimai Animációs Fesztivál vezetője – mondta Orosz Anna Ida, a KAFF sajtóreferense a pénteki kecskeméti sajtótájékoztatón.

Mikulás Ferenc fesztiváligazgató hangsúlyozta: nemcsak a professzionális filmkészítőknek rendezik ezt a fesztivált, hanem a fiatal és idősebb amatőröknek is, hiszen a számítógép segítségével gyakorlatilag mindenki tud animációs filmet készíteni.

Soha ilyen sok filmmel nem pályáztak, mint ebben az évben, ezért ki lehet jelenteni, hogy az animációs filmek reneszánsza van, az alkalmazott animációtól kezdve a művészi kifejezésig nagyon sok területen találkozhatunk a műfajjal, a művészi rövidfilmektől az egészestés animációs filmekig, a reklámtól a thrillerig – fogalmazott Mikulás Ferenc.

A KAFF-on a legfrissebb hazai alkotások mellett az elmúlt két év európai animációs filmjeinek legjavát lehet megtekinteni. Harmadszor látják vendégül az amatőr alkotók munkáit a Szabad Animációs Filmkészítők (SZAF) számára meghirdetett programban, a 8. Európai Animációs Játékfilmfesztivál keretében pedig a kontinens animációs filmgyártásának legjavát reprezentálják. A fesztiváligazgató hangsúlyozta: varázslatos mesefilmek, kasszasikerek, külföldi fesztiválkedvencek, és több egészestés animációs film magyarországi premierje színesíti a programot. A Kecskeméten látható alkotások többségét nem fogják bemutatni a hazai mozik.

A vetítéseknek, családi programoknak, koncerteknek, alkotóműhelyeknek és kiállításoknak az újonnan átadott Sheraton Hotel és Konferenciaközpont, valamint az Otthon Mozi a helyszíne, a szabadtéri koncerteket és vetítéseket a városháza szecessziós épületének udvarán rendezik.

Mák Kornél, Kecskemét kulturális életéért felelős alpolgármestere a fesztivált a város nemzetközileg is elismert, kiemelkedő eseményeként értékelte. Hangsúlyozta: a képviselőtestület támogatást nyújt ahhoz, hogy a kecskeméti animációs filmstúdió fenn tudjon maradni és rangos fesztiválokat rendezhessen. Reményét fejezte ki, hogy két év múlva, a következő rendezvény idejére elkészül az 1913-ban átadott egykori városi mozi felújítása és belső átépítése, amely otthona lehet az animációs fesztiválnak.

Az 1985-ben alapított fesztivált kezdetben háromévente rendezték meg, 2005 óta kétévente.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..