Fókuszban Vászon nélkül

Bezzeg, ha a sunájuknál ragadta volna meg őket – Így ne legyél elnök

Így ne legyél elnök, így pedig ne készíts filmet egy unalmas témáról! Még akkor se, ha a főbb szerepeket Hugh Jackman, Vera Farmiga és J.K. Simmons játssza.

A nap, amikor Amerika bulvárra váltott – ezt az ütős szlogent tették az Így ne legyél elnök plakátjára a tengerentúlon. Maga a film persze nem erről szól, de ez az a mögöttes gondolatiság, ami az egész történet hátterét adja. Nyilvánvalóan a változás nem egyetlen pillanat alatt zajlott le, Jason Reitman szerint azonban, ha választani kellene ilyet, akkor az Gary Hart elnökjelölt (Hugh Jackman) 1988-as bukása lenne.

Ronald Reagen második terminusának végén többen próbálkoztak a Demokrata Pártban, hogy visszafoglalják a Fehér Házat a republikánusoktól. A csúcsjelölt az indulás pillanatában a már említett coloradói szenátor volt. Aki azonban pár héttel a bejelentése után el is bukott. Az ok: megcsalta a feleségét, Lee-t (Vera Farmiga). Pontosabban a kampány során lebukott, amikor washingtoni házába invitált egy fiatal nőt.

Az Így ne legyél elnök történelmi film, a harmincéves távlatot elsősorban a képi világgal hangsúlyozzák. A retró-érzést szinte a legelső képkocka közvetíti: a Columbia Pictures ikonikus intrójával indítanak. A későbbiekben végig az Instagram-szűrőkre jellemző, szépiás árnyalatok dominálnak, mindez kiegészülve a korhű kosztümökkel remek filmélményt biztosít. Egyértelmű, hogy Reitman profi rendező: erős kézzel vezeti a történetet, a megfelelő pontokon vált tömegjelenetekről kamarára. Fontos részletek ezek, még akkor is, ha a mozi összességében csalódást kelt.

Az Így ne legyél elnök! legnagyobb gyengéje maga a története.

Ahogy azt Reitman elárulta a Collidernek, az elkészítéshez az inspirációt Matt Bai podcastje képezte, amelyben az író a saját regényéről beszélt. Bai dolgozta fel a bukott szenátor történetét, kiemelve olyan részleteket, mint amikor az elnökjelölt a háza mögötti sikátorban bukkant rá a Miami Herald újságíróira, ahogy épp megfigyelik őt. Azonban hiába érdekes, sőt meghatározó sajtótörténeti pillanatnak voltak tanúi a szereplők, valójában inkább csak a média és a résztvevők számára volt ez különleges. Ha ugyanis lecsupaszítjuk a filmet a hollywoodi sallangoktól, egyszerűen csak arról van szó, hogy egy elnökjelölt félrelépett, és emiatt visszalépésre kényszerült. Az önmagában súlytalan alapszituáció révén az Így ne legyél elnök – minden értéke dacára – egy unalmas film.

Igy ne legyel elnok (The Front Runner)

A gyenge alapszituációt azzal próbálja ellensúlyozni a rendező, hogy temérdek értéket ütköztet, valamint izgalmas kérdéseket feszeget. Hogyan hatott a politikára az infotainment, azaz az újságírás szórakoztatóipari termékké válása? Mit veszített Amerika Gary Hart visszalépésével? Vajon egy politikus megítélésénél mi a fontosabb: a magánélete vagy az államférfiúi munkássága?

Az Így ne legyél elnök! megnézésénél jobb élmény a róla zajló beszélgetés.

Mindez különösen Trump elnökké választásának tükrében érdekes. A regnáló amerikai államfőről ugyanis bebizonyosodott, hogy lefizetett egy pornószínésznőt a hallgatásért, mégis megnyerte a választást. Illetve kiszivárgott róla egy felvétel, ahol úgy beszél a nőkről, hogy azokat meg kell ragadni a sunájuknál fogva. Az aktuálpolitikai áthallások a műfaj egyik kiemelt sajátossága, ami napjainkban egyértelműbb, mint valaha – gondoljunk csak A Pentagon titkaira! Reitman közel sem annyira didaktikus, mint Spielberg volt, de erősen kérdéses, hogy az áthallások helyett mit kínál. A műfaj fejlődésének másik iránya a nagypolitika kulisszatitkainak leleplezése – ezt az irányt az Alelnök képviseli idén, gyökerei azonban egészen messze nyúlnak vissza (Alan J. Pakula: Az elnök emberei). És az Így ne legyél elnök ebben a tekintetben kifejezetten óvatos, a sajtó emberein kívül minden szereplővel kesztyűs kézzel bánik.

Igy ne legyel elnok (The Front Runner)

Épp az utóbbi vonása miatt morális állásfoglalása erőteljesen megkérdőjelezhető: felmenti az elnökjelöltet tette alól. Kidolgozatlan női karakterei révén pedig szinte szembe megy az aktuális hollywoodi trenddel, vagyis a nők elnyomásának hangsúlyozásával. Összességében tehát erényeivel szemben (mint a képi világ, a vágás vagy a szerepmegformálás, amelynek fényét a két említett színészen kívül J.K. Simmons játéka is növeli) pont a zsáner meghatározó pontjain (üzenet, történet és morális értékítélet) követ el súlyos hibákat a film.

Jason Reitman hihetetlenül termékeny rendező. Tavaly két filmmel is jelentkezett: a cikkben elemzett Így ne legyél elnök mellett a Pszichoanyuval. A két mozi témája között első pillantásra hatalmas a különbség: az egyik társadalmi-történelmi kérdéseket feszeget, a másik pszichológiait. A rendezői életműben azonban pontosan ez a két téma váltogatja egymást. Előbbi kategóriába tartozik a Köszönjük, hogy rágyújtott! és a Férfiak, nők és gyerekek, utóbbiba az Egek ura és a Juno. Hiába áll hozzám közelebb a társadalmi téma, sajnos a Köszönjük, hogy rágyújtott!-on kívül Reitmannak rendre kevésbé sikerülnek ezek a filmjei. Mindig csak mondani próbál valamit, de az üzenetet valahogy sosem sikerül igazán célba juttatnia. Épp úgy, mint az Így ne legyél elnök! esetében.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..