Hírek

Kern: “Mi egy jó mozit szeretnénk” – Indul a Gondolj rám forgatása

gondolj ramKern András sok év szünet után új dramedyvel rukkol elő, amihez a magyar művészi élet színe-javát rántotta össze.

Adott egy orvos, akinek hétköznapi rutin egyes betegeivel közölnie várható elhalálozásukat. Ez az orvos egyébként mintaapa, remek férj és mindenki szereti. És amikor ez az orvos megtudja, hogy az ő testében is elterjedt a halálos kór, arra a döntésre jut, hogy  az összes emberi kapcsolatát leépíti, hogy szeretteinek könnyebbé tegye a távozását.

Erről szól a Presser dalt idéző Gondolj rám c. film, amit Kern András 17 év szünet után, a jövő hét közepétől 35 napon át fog forgatni. Eddig két nagyjátékfilmet köszönhettünk neki: 1996-ban a Sztracsatellával, 1997-ben pedig a A miniszter félreléppel hódította meg a magyar közönséget. A sajtótájékoztatón a rendező-főszereplő elmondta, hogy az amerikai modern próza hatása alatt szeretett volna egy történetet filmre vinni a “szép, vidám halálról” és bár az alaphelyzet elég sötét, maga a film nem kíván az lenni. Inkább egy nézőbarát, fekete humorú alkotás.

Gondolj rám (fotó: Vermes Kata)
Gondolj rám (fotó: Vermes Kata)

Kern partnere ismét Eszenyi Enikő lesz, aki a feleségét alakítja, és egy romló házasság stációit kell finoman ábrázolnia rejtélyes, nem könnyű karakterével. Az impozáns színészgárdában szerep jutott Liptai Klaudiának is, aki új kihívásként tekint a lehetőségre. A film operatőre, Ragályi Elemér örvendett, hogy ismét van lehetősége magyar filmben forgatni. Elmondása szerint a képi világot szokásához hűen nem vizionálja előre. Célja az adott jelenetet a lehető legjobb szögből láttatni és empátiáival, érzékenységgel közeledni az arcokhoz anélkül, hogy felednénk karakterüket. A történet alapjául Vámos Miklós, még a ’90-es évek elején írt, régi forgatókönyve szolgál, amit most közösen dolgoztak át. Presser Gábor pedig nem csak utalás szintjén jelenik meg a címben, hanem a film zenéjét is ő jegyzi.

Szekeres Dénes, producer beszélt arról a 355 millió Forintról, melyből a film készül, és amit nagy részben a Magyar Nemzeti Filmalap támogat. A bemutatót februárra tervezik. Végül Kern András zárszóként állást foglalt a szerzői és a műfaji film merev szétválasztása ellen, a hangsúlyt az egyetemes jó mozi fogalmára helyezve, aminek megalkotása nekik is céljuk.

A Gondolj rám előreláthatólag 2015 februárjában kerül a mozikba.

Tóth Gergő

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com