Fókuszban Vászon nélkül

Jobb ma egy veréb, mint holnap egy harakiri – Madarak a dobozban

A Netflix a Roma után is tartogatott még egy nagy, nézettségileg döbbenetesen sikeres meglepetést 2018-ra. A Sandra Bullock főszereplésével készült Madarak a dobozban egy posztapokaliptikus thrillert ígér, amelyben egy bizarr entitás láttán emberek milliói lesznek öngyilkosok. De vajon megéri kinyitni a címbeli dobozt?

Körvonalazódni látszik egy trend, ami napjaink thrillerjeit illeti, és ami az érzékszervi-érzékelési korlátoltságot boncolgatja. Ugyan akad köztük hatalmas blama (Amikor kialszik a fény; Amikor lehunyod a szemed), de szerencsére minden baklövésre jut egy bombasiker (Vaksötét; Hang nélkül). Lényegüket tekintve mind egy alapkérdés köré épülnek: mire megy az ember egy kiszolgáltatott helyzetben olyan megszokott és elengedhetetlennek tűnő létfunkciók nélkül, mint a látás, a hallás, a beszéd vagy éppen a mozgás?

Az Amikor kialszik a fény démona azonnal megjelenik, amint megszűnik a világosság, az Amikor lehunyod a szemedben pedig alvásparalízisben nézzük végig a legszörnyűbb rémálmokat. A Vaksötét fiataljainak a fülükre kell hagyatkozniuk egy világtalan veteránnal harcolva, a Hang nélkül családjára pedig halált hozhat bármiféle neszelés. Hasonló receptre épül a Madarak a dobozban is.

Az Egy jobb világért Oscart nyert Susanne Bier filmjében a földi pokol egy démoni entitás képében szabadul el: a gonosz mibenléte, alakja, eredete és kiterjedtsége rejtély, annyi bizonyos, hogy egy olyan, a lélek mélyéről származó érzés keríti markába a ránéző embert, ami öngyilkosságra készteti. A fertőzés és nyomában a pánik futótűzként terjed, és már elérte az Egyesült Államokat is. A várandós Malorie-nak (Sandra Bullock) egy csapat idegennel kell küzdenie a túlélésért egy vesztes helyzetben, félhomályban az elbarikádozott ablakok között, ráadásul a szemfedők gyakori viselése miatt nem egyszer teljesen vakon.

A Madarak a dobozban kreatív története a korlátozott látásból fakadó bizonytalanságot jól használja fel. Ráadásul a cselekmény két szálon halad, a párhuzamos események rejtélyei pedig feszült kapcsolatba keverednek egymással: a múltban még egy maroknyi csapat próbálja túlélni a csapást, a jelenben viszont már csak Malorie evez két gyermekkel egy folyón, hogy eljussanak egy megváltást ígérő erődbe.

A tét súlyának és a nyomasztó atmoszféra felépítésének kulcsa Malorie karaktere. Ő az elpusztult világ normáit igyekszik a vállán cipelni az apokalipszis után, s döntéseiben az erkölcsi tisztaság és a természetes emberi életösztön elegyedik. Sőt, az egész filmen átívelő dilemmája egy örök pszichológiai harcot jelenít meg.

A szülővé válás sokak számára a személyes horrorral egyenlő,

hiszen nemcsak egy, hanem hosszú évek ezernyi ismeretlen helyzetében kell majd rendíthetetlenül helytállni. Nem kérdés, hogy az anyaság egy még nagyobb erőpróba: saját testünkben hordozni egy magzatot nem csupán fizikálisan megterhelő, de mentális rátermettséget is igényel, e feladattól pedig sokan megtörnek. Malorie karaktere ezért izgalmas; egy csodaszép, de embert próbáló feladattal kell megbékélnie, ráadásul a világvége közepette.

Malorie utazása a veszedelmes folyón két gyermekével és a gonosz közeledtét jelző madaraival a thriller hangulatosabb és mélyebb idősíkja. Belső vívódása a film legerősebb jelenetében csúcsosodik ki; döntenie kell, hogy a nehezen elfogadott kötelességét, vagy a becsületét áldozza fel a túlélésért.

Súlyos témák, elgondolkodtató alaphelyzetek és egy remek jellemábra. Ez a mérleg egyik serpenyője a Madarak a dobozban esetében. A tálalás azonban már sablonos. Malorie-n kívül az összes szereplő csupán egy tulajdonsággal bír: a kiszolgáltatott duci, a szorgalmas afroamerikai, a seggfej veterán (John Malkovich) és a csapatjátékos ázsiai.

A megjelenített társadalmi csoportok sokkal árnyaltabb karaktereket érdemelnének, nem csupán menetrendszerűen kiszámítható sorsokat.

Madarak a dobozban legnagyobb kihagyott ziccere azonban az adaptálás fantáziátlansága. Az irodalom (ez esetben Josh Malerman regénye) képes arra, hogy hosszú oldalakon át, pusztán szavakkal késztesse vizionálásra az olvasót, aki saját képekkel tölti ki az oldalakat: például hogy milyen fenséges, ugyanakkor veszedelmes látomás kényszerítheti öngyilkosságra az adott karaktert. A könyvadaptáció tehát millió és egy potenciális képi megjelenítést tartogat, ehhez képest Susanne Bier és az Érkezést is jegyző Eric Heisserer  forgatókönyvíró egy fájóan semmilyen gonoszt fest le. Globális lepel húzódik az égen, vagy csak itt-ott bukkan fel? Mit éreztet, amikor ránézünk? Egyesek (mint kiderül, látták a valamit és gyönyörűnek tartják) miért képesek ránézni? Mi a gyenge pontja (ha egyáltalán van)? E kérdések egyáltalán nem foglalkoztatnának, ha kellően impulzív képeket kapnánk, nem csupán sejtelmesen suhogósuttogó faleveleket. Önmagában ennyi korántsem elég, ha többet akarunk érezni puszta feszengésnél, hiszen félni csak akkor tudunk, ha van is mitől.

Az alapötlet, a főhős és a megpendített kérdések révén a Madarak a dobozban akár egy zsáner-klasszikussá is válhatott volna. A játékidő java részét kitöltő, 5 évvel korábban játszódó történetszál azonban teljesen súlytalan; az elpuskázott karakterábrázolások, a fordulatok borítékolhatósága és a gonosz felszínessége miatt örültem volna, ha egy kismadár nekem is jelzi a vész közeledtét.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..