Kritika

Vérvörös gallér – Mayhem

Biztosan nem volt még olyan gyilkos napod az irodában, mint a Mayhem főhősének. Joe Lynch filmjében egy vállalat elevenen falja fel önmagát, mikor dolgozói őrjöngő gyilkológépekké változnak, papír és toll helyett pedig körfűrészt ragadnak ügyeik intézése érdekében.

2017-ben két olyan alkotás is napvilágot látott, mely az irodai, céges világot forgatta ki brutálisan véres jelenetek közepette. A Greg McLean (Wolf Creek: A haláltúra) által rendezett – és James Gunn (A galaxis őrzői) által írt – The Belko Experiment csupán egy mindenki-mindenki ellen felállásba helyezte a békés, jópofizós multis miliőt. Megmutatta, hogy a baráti vagy kollegiális viszonyok hogyan mállanak le élet-halál kérdése esetén. McLean filmjében inkább a vérgőzös grindhouse-elemek domináltak, ám magát az irodai helyszínt akármivel felcserélhették volna. Joe Lynch (Knights of Badassdom, Everly) Mayhem című filmjében azonban nem azon fogunk szórakozni, hogy miképpen borítja a HR-es a marketingszakemberre a printert. A Mayhem az egész céges működés legszélsőségesebben bemutatott allegóriája. Mindez óriási meglepetés, mert Joe Lynch a karrierje elején járó rendező, aki korábban még nem volt képes egyértelműen pozitív megítélésű filmet készíteni.

A Mayhem az eddigi legkompetensebb munkája, hiszen a B-filmes trash világát finom formai mondanivalókkal támogatja meg.

Derek Cho (Steven Yeun) régóta dolgozik a vállalatának. Annak ellenére jutott viszonylag magas pozícióba, hogy szinte teljes apátiát tanúsít kollégái, cége és önmaga felé. Nincs más számára, a diktált elvárásoknak megfelelően törtet felfelé, ám felettesei megakadályozzák ebben, mikor rá akarnak kenni egy elbaltázott ügyintézést. A kirúgástól csak egy kiadós tisztázás mentené meg a vezetőség előtt, viszont ekkor karantén alá zárják az épületet. A tudatos és tudatalatti én közti gátat áttörő, fertőző vírus terjedt el a dolgozók közt, akik azonnal agresszív állatokká válnak és egymásnak esnek. Dereknek egy elutasított ügyféllel (Samara Weaving) szövetségre lépve kell szembeszállnia kollégáival és a bürokratikus intézményrendszerrel.

Aki dolgozott már multis környezetben, hevesen bólogathat majd a filmben megjelenített pszichopata-archetípusokon. A Főnök mellett a részlegvezető munkatárs Szirén és az elbocsátásokért felelős Kaszás is megátalkodott. Ezek a figurák mini-főgonoszokként funkcionálnak, miközben hőseink fokozatosan végighaladnak a vállalati szinteken. Legyőzésük kulcs a következő szint eléréséhez – tökéletesen videojátékszerű a történet. A főszereplőknek csupán 8 órájuk van bebizonyítani a Főnök visszaéléseit, ezt pedig az extrém körülmények hatására ököllel intézik, vagy azzal, ami éppen kezükbe akad.

Itt jön az igazi poén, amire nem számítottam egy első látásra egysíkú öldöklős vígjátéktól: a metaforikus történetmesélés. A bürokrácia azért jött létre, hogy kivegye az emberi tényezőt az egyenletből az optimális munkavégzés érdekében. Egy szándékosan túlbonyolított rendszer, melyben a cég érdeke elsődleges maradhat, így a dolgozók olyan fogaskerekek, melyek bármikor elmozdíthatók. Ha pedig egy gyalognak az a szándéka, hogy eljusson a királyhoz, át kell vágnia az egész seregen. Legyen az engedélykérésekkel és panasztételekkel járó papírozás vagy véres verekedés, a lényeg, hogy a folyamat ugyanazzal a kínlódással jár.

A vírus csupán egy durva torzító elem, viszont a történetünk nélküle is hasonlóan embertelen lenne.

A The Belko Experimenttel ellentétben a Mayhem egy konzekvensen végigvezetett metaforát kínál a céges világ kegyetlenségéről, ám míg a Belkóban rengeteg vért és brutalitást láttunk, addig itt őrületből kapunk többet. A figurák megvadulása a vérvörös szemeikkel azonban megért volna sokkal több arcba vágott baltát vagy tűzőgéppel szétvert koponyát, amiket a Belko kamatostul szállított. Nem akarok kényszeresen összehasonlítani két filmet, melyek párhuzamosan készültek ugyanabban a témában, viszont a Mayhem címhez csak némely pillanatában ér fel ez az alkotás. Egy-két alkalmon kívül nem mutatják a gyilkosságokat, így a grindhouse-filmek rajongói valószínűleg szomorúan kullognak majd el a film elől.

 

Szaftos gyilkosságok helyett azonban kaptunk valamit, ami ütősen karikírozza ki azt a fehér galléros pszichopátiát, amiben sokunk kénytelen dolgozni. A rejtett frusztrációk, a tárgyalások sarokba szorításai, a meetingek képmutatósága mind a felszínre költözik egy film erejéig, így a Mayhem sok tekintetben felszabadító alkotás.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com