Hírek

Minden héten 5 válogatott film, online a Hetifilmen

hetifilm-background

hetifilmNemrég startolt el a Hetifilm, a legújabb magyar Video on Demand szolgáltatás.

Ki ne járt volna még úgy, hogy eszébe jutott egy film, amit nagyon meg szeretett volna nézni, de mire ráakadt az interneten ilyen-olyan formában, addigra már olyan késő volt, hogy inkább lefeküdt aludni, már ha egyáltalán rátalált a kívánt filmre.

Az ötlet ebből a jól ismert tapasztalatból merítkezett, még 2010-ben. A megvalósításra 2015-ig kellett várni. A külföldi példák közül néhányat már egészen jól ismerhetünk (Netflix, Mubi, Hulu). A Hetifilm lenne mindennek a magyar változata? Nem egészen. Több ponton kapcsolódik ugyan külföldi társaihoz, mégis számos ponton egyedi.

A filmeket filmkritikusok válogatják össze, általában valamilyen aktualitásra alapozva. Ha volt már olyan, hogy egy rendező új filmje kapcsán szívesen megnézted volna valamelyik korábbi alkotását, vagy éppen vasárnap délután egy igazi kuckós-romantikus filmre, netán éppen egy igazi pörgős hétbúcsúztatóra vágytál, a válogatásnak köszönhetően szinte biztos, hogy megtalálhatod a neked kedves filmet. Ha nem is éppen az aktuális héten, ott a regisztrálás után szintén elérhető archívum. Egyszerre tehát mindig 20 film érhető el az oldalon, magyar és eredeti hangsávval, többnyelvű felirattal.
hetifilm-lead

 

Olvasd el a Hetifilm alapítójával,
Balázs Zoltánnal készült interjúnkat!

A havi szolgáltatás díja kevesebb, mint egy mozijegy ára, 990 Ft, de van lehetőség próbaregisztrálásra, ha előtte felmérnéd a terepet, ingyenesen, korlátozások nélkül.

A Filmtekercs nagyon megkedvelte az oldalt, ezért igyekszünk szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat a Hetifilmmel. Szakmai hátteret biztosítunk a filmek kiválasztásában, az ajánlók írásában, illetve játékrovatunkban folyamatosan előfizetéseket sorsolunk ki, hogy kipróbálhassátok Ti is ezt a kezdeményezést.

Véleményetekre is kíváncsiak vagyunk, a játékok kapcsán mindig lesz lehetőség, hogy ennek hangot is adjatok.

Kísérjétek tehát figyelemmel oldalunkat, ahol folyamatosan tájékoztatunk Titeket az aktuális programról, és segítünk ajánlóinkkal, hogy eldönthessétek, melyik filmet néznétek meg az adott pillanatban a leginkább.

Címkék

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com