Hírek

Nézd meg az AMC Prédikátorjának filmelőzetesét, és reménykedj, hogy Isten nem sújt érte halálra!

preacher_predikatorHamarosan az AMC-én láthatjuk a Prédikátort: nézd meg az előzetesét!

A Prédikátor (Preacher) a 90′-es évek vége óta küzdött a képernyőre kerülésért, amikor Garth Ennis és Steve Dillon ellentmondásos megítélésű, ám a kritikusok által dicsért képregénysorozata még teljesen új volt. Most, miután évekkel ezelőtt Kevin Smith, Sam Mendes, és Mark Steven Johnson sikertelenül próbálta filmre és képernyőre adaptálni, a hírhedt sorozat végül show formájában érkezett meg az AMC-re. Seth Rogen, Evan Goldberg és Sam Catlin voltak a sorozat felélesztői, melyben Dominic Cooper, Ruth Negga és Joseph Gilgun játsszák a főszerepeket.

Az Ennis által írt és Dillon által megrajzolt Prédikátor egy kis texasi város lelkésze, Jesse Custer (Cooper) sorsát követi nyomon, akiben egy angyal és egy démon egyesül szörnyűséges módon, minek eredményeként belőle az Isten szól, arra késztetve mindenkit, hogy kövesse a szavát. Jesse, szövetségeseit maga mögött tudva, még magával az Istennel is konfrontálódik. Az ellenfelei között ott találhatjuk katolikus egyházat, a kormányt, és a halhatatlan „Gyilkosok Szentjé”-t, aki a mennyből ereszkedik le, hogy megsemmisítse a gaz prédikátort.

Furcsa mód azonban a filmelőzetes semmit nem mutat a képregény természetfölötti jellegéből, ami felvetheti azt a kérdést, hogy mikor derül arra fény, miről is szól ez a Prédikátor? A nagy kérdés tehát az, hogy mi került be a sorozatba az eredeti képregény szerteágazó történetéből és a világ minden tájáról összesereglett szerepelőiből? Mert a most látható filmelőzetesből úgy tűnik, hogy a mostani Prédikátor nem ilyen. Ami tulajdonképpen rendben is lenne, hiszen Ennis és Dillon hátborzongató képregénye igen nehezen átültethető, és vizuálisan költségesen megvalósítható lenne eredeti változatában. A történethez az is hozzátartozik még, hogy ami a 90′-es években még izgalmasnak tűnt, az manapság inkább szemforgatónak hat. Épp ezért az egy az egybeni adaptáció éppolyan rossz szolgálatot tett volna az eredeti anyagnak, miként az új show.

Mert mit is tett Rogen, Goldberg és Catlin ezzel a képregénnyel? Elkapták a dolog lényegét: a képregény istenkáromló mitológiáját, sötét humorát és agyafúrt horrorját, és ami a legfontosabb, képesek voltak jól megragadni az ellentmondásos személyiségű Prédikátor alakját. Tekintettel, hogy a sorozat egy kevéssé kifinomult intellektuális komédiának, egy heavy metal horrornak és a valódi érzelmeknek a keveréke, úgy tűnik, Roger és Goldberg igazán ütős párosnak bizonyult ehhez a feladathoz. A sorozat feltehetőleg nem a Prédikátor fanjai által ismert világ folytatása lesz, de mindenképpen érdemes lesz rá odafigyelni.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com