Hírek

Noé megúszta a vágást

Noé

Noé„Sose tettek még ilyet velem” – háborgott Darren Aronofsky. Jó ideig úgy tűnt, hogy legújabb, bibliai témát feldolgozó filmje csak a stúdió által átalakított változatban kerül a mozikba.

Az idei filmes felhozatalban nem Darren Aronofsky lett volna az első nemzetközileg elismert rendező, akinek a filmjét megkurtítja a stúdió. Gondoljunk csak Lars von Trier legújabb szexuáleposzára: nem elég, hogy két részre vágták, de még egy órával meg is rövidítették.

Egészen eddig Aronofsky is félhetett, mivel a forgalmazást megelőző tesztvetítések eredményeit elégtelenek tartotta a Paramount stúdió ‒ írja a The Playlist. A vallásos közönségnek vetített korai változatban a nézők kifogásolták az alkotás bibliai hiteltelenségét. Aztán a stúdió által összefabrikált fél tucat másik változat sem ért el jobb eredményeket a tesztközönség szemében, így a Paramount, pálfordulásként, mégis a rendezői koncepcióba vetette bizalmát.

Aronofsky saját bevallása szerint kemény heteken van túl, de természetesen elégedett azzal, hogy az eredendően független művészi szemléletét egy óriási költségvetésű blockbusternél is meg tudta tartani. „Dühös voltam” – mondta. „Sose tettek még ilyet velem.” Emellett kifejtette, hogy eleve abszurdnak tartja a tesztvetítéseket, hiszen a nézők egy nyers, számos helyen hiányos, valamint jóval hosszabb játékidővel rendelkező verziót láthattak.


A klasszikus Noé-történetet feldolgozó kalandfilmet március 27-én mutatják be Magyarországon, egy nappal az amerikai premier előtt. Íme két új karakterposzter!

NoéNoé

Fancsali Csaba

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com