Fókuszban Kommentár

Oscar 2018: Mikor lesznek méltóak a nők saját történetekre?

Bár a hollywoodi producerek úgy hiszik, női Szellemirtókkal vagy James Bonddal egyenlőséget teremthetnek a mozivásznon, a valóságban a nőknek nem erre van szükségük, hanem olyan történetekre, amelyek specifikusan a női nemet reprezentálják.

Abban a korban, amikor tavaly a legtöbb bevételt hozó szuperhős-eredettörténet a Wonder Woman lett, amikor a Thelma és Louise-t kultfilmként nézzük újra, és amikor egy egyszerű hashtag egy olyan forradalmat indított útnak, amely remélhetőleg a filmszakmán kívül is kifejti hatását, felmerül a kérdés:

miért nem készül több, specifikusan női történet?

A nők sokrétűek, ugyanúgy megvan bennük az a bizonyos sötét oldal, mint a férfiakban; lehetnek őrültek – ismerjük a Fekete hattyút, ugye? –, vagy kegyetlenek és kíméletlenek, de hihetetlen magasságokba is emelkedhetnek, akár tudósként – az Érkezés rémlik? –, autóversenyzőként vagy operatőrként. És bár utóbbi az egyik legférfiasabbnak vélt filmes szakma, mégis idén először egy nő, Rachel Morrison is esélyes a legjobb operatőrnek járó Oscar-díjért a Mudbound fényképezéséért. A legjobb rendezőnek járó aranyszoborért pedig kilenc évvel az első Oscar-díjas női rendező, Kathryn Bigelow után ismét egy nő, Greta Gerwig küzdhet.

Greta Gerwig és Saoirse Ronan a Lady Bird forgatásán

Hollywood tehát – élén az idős, fehér férfiakból álló Akadémiával – lassanként kezdi elfogadni, hogy a nők igenis sokkal tudnak hozzájárulni a filmek gyártásához, így ideje lenne, hogy őket is hasonló lelkesedéssel reprezentálják a vásznon, mint a férfiakat. Például az olyan, maszkulinnak mondott műfajokba, mint a gengszterfilm, az akció-, kaland- vagy kémfilmek, új életet vihetnének néhány hiteles, valós női történettel – ehhez azonban a női karakterek létrehozásában is változtatásokat kell eszközölni.

Bár manapság a gyártók kezdik felismerni, hogy ideje múlt a nők filmes reprezentációját a sztereotip „megmentésre váró, passzív áldozatok”, illetve a „vampos, csábító femme fatale-ok” kategóriáira korlátozni, a férfi monologizálását hallgató, esetleg vágyainak tárgyaként funkcionáló szerepkör még mindig a forgatókönyvírók kedvenc nőábrázolási technikája, amely sajnos a film médiumának megszületésétől kezdve van jelen a történetekben. Sőt: a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatása alapján kiderült, hogy a női beszélő szerepek aránya – vagyis amikor két nő egymással kommunikál, s lehetőleg nem egy férfiről folyik a szó – 2007 óta 28,1-32,8% között stagnál.

Ez azt jelenti, hogy Hollywood annak a sikerét továbbra is megkérdőjelezi, hogy egynél több női főszereplővel készítsen filmet, pedig a közönség vevő lenne a középpontba lányokat állító blockbusterekre is. A The Wrap értesülései szerint ugyanis 2017-ben a három legtöbb bevételt hozó film női főszereplővel készült; ezek pedig a Wonder Woman, a Szépség és a szörnyeteg, illetve a Star Wars: Az utolsó jedik voltak – a Bechdel-teszten (vagyis a már említett nők közti párbeszéd mérésén) azonban ezek a produkciók is elbuktak, lévén a legritkább esetben láthattunk két nőt egyazon jelenetben.

Azért a stúdiók manapság mégis igyekeznek tenni ez ellen, s egyre többször tesznek kísérletet arra, hogy túlnyomórészt női karakterekkel dolgozzanak. De még ekkor sem mernek kilépni a komfortzónából. Inkább jól bejáratott franchise-okat alakítanak át úgy, hogy ellenkező neműre cserélik le a teljes szereplőgárdát.

Ezzel azonban azt állítják, hogy a nők kockázatot jelentenek a profit szempontjából, hiszen ők nem lehetnek elég erősek/érdekesek/inspirálóak egy különálló történet megalkotásához. Ide tartozik a Melissa McCarthy nevével fémjelzett Szellemirtók, illetve a nyáron érkező Ocean’s 8 – Az évszázad átverése is. Szomorúan nézem, ahogy a már kultikussá vált mozik sikerhullámait meglovagolva próbálnak a hollywoodi producerek megfelelni az egyre erősödő nyomásnak, remélvén, hogy minimális energia befektetéssel maximális sikert érnek el, vagyis befogják az egyenlőséget követelők száját.

Persze a feminista törekvések esetében is megtalálhatjuk azt a radikális vonalat, amelynek szószólói olyan, kifejezetten férfiakkal működő filmek női remake-jéért kardoskodnak, mint például a már tervbe is vett A Legyek ura vagy a James Bond-széria. Rachel Weisz, angol színésznő és egyébként a jelenlegi 007-est alakító Daniel Craig felesége a napokban azt nyilatkozta, hogy szerinte nincs szükség női James Bondra, hiszen Ian Fleming titkosügynöke egy olyan férfi, akinek egyik híres/hírhedt jellemvonása a nőkhöz való sajátos hozzáállása – egy ellenkező nemű Bond pedig minden bizonnyal lerombolná az író által gondosan megalkotott karaktert. Weisz szerint inkább olyan filmeket kellene gyártani, amelyek specifikusan nőkre jellemző történeteket, helyzeteket dolgoznak fel – én pedig teljesen egyetértek vele.

Hiszen gondoljunk csak bele: vajon a női lét nem produkál elég érdekes történeteket?

Egy női főszereplő nem képes elvinni egy filmet a vállán? Dehogynem!

Számos olyan alkotást láttunk már, amelyek alátámasztották a nők sokoldalúságát, s megannyi erős női karaktert ismerhettünk meg az álomgyár működésének évei alatt (Leia Organa, Ellen Ripley, Bonnie Parker – csak, hogy néhány nevet említsek); azonban mégiscsak napjainkig kellett várni, hogy a női mozgalmak törekvései célt érjenek, és hatásukra egyre több proaktív női főhőssel készített filmet lássunk. Gondoljunk csak az első, kritikailag is elismert női szuperhősfilmre, a Wonder Womanre, a női tekintettel markánsan dolgozó Csábításra vagy a hamarosan hazánkban is bemutatásra kerülő coming-of-age történetre, a Lady Birdre – hozzáteszem, mindhárom filmet nő rendezte.

Wonder Woman

Az alapkoncepció tehát – azaz a női jelenlét erősítése a filmvásznon, illetve az erős, nőnemű karakterek által eddig még ismeretlen műfajok területének feltérképezése – kifejezetten értékelendő (és láthatóan kritikai- illetve közönségsikernek örvend), viszont a tévesen feminista filmeknek bélyegzett női főszerepős remake-ek nagy valószínűséggel a producerek elvárásaival ellentétes hatást fog generálni. Hiszen ezen újraforgatott produkciók általában kultfilmek kizsákmányolásával készülnek el: jól ismert karakterek, ismerős történetek, kiszámítható fordulatok; a közönség pedig már a kezdet kezdetén ellenségesen áll az adott filmhez. A rebootok, adaptációk és franchise-ok korában azonban nyilvánvaló, hogy a stúdiók biztonsági játékot játszanak, így nem meglepő, hogy túl kockázatosnak tartják, hogy ne egy, már jól bevált recept szerint tűnjenek feministának, egyenlőséget támogatónak.

Pedig Hollywoodnak ideje lenne összeszednie magát és belátni, hogy a gyengébbik nemben is van potenciál, és megérdemlik az önálló történeteket! Nézzenek körbe a környezetükben, és akkor minden bizonnyal megtalálják majd azokat a karakán nőket, akik nem félnek hangot adni a véleményüknek, sokoldalúak és inspirálóak – ezzel pedig megtennék az első lépést a nőkről szóló filmek irányába.

***

A Filmtekercs idén is Oscar-hetet tart: írunk és beszélgetünk, elemzünk és drukkolunk. Kövesd az Oscart a Filmtekerccsel!

És szurkolj  velünk a Testről és lélekről Oscarjának március 4-én az Anker’tben!

Rakita Vivien

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..