Fókuszban Kritika

Felugró ablak a világra – Profil

Hazánkban a miskolci Cinefesten bemutatkozó Profil nemcsak a fesztivál, hanem az idei év egyik legkellemesebb meglepetését okozta. Az orosz-kazah gyökerekkel rendelkező, de évek óta az USA-ban tevékenykedő Timur Bekmambetov hosszas előkészületek után megmutatta, hogy miként képzeli el a filmkészítés jövőjét.

Bekmambetov merész és csapongó agymenései (Éjszakai őrség, Wanted, Abraham Lincoln, a vámpírvadász) után most egy merőben más arcát mutatja meg. A Profil feszült tempójú, jól átgondolt alkotás, formanyelvi innovációjának köszönhetően pedig egy ritkán látott, különleges filmélményben részesít. Ehhez persze szükség volt egy vaskos alapanyagra és a rendező nem is választhatott volna jobbat, mint a 2015-ös év egyik bestsellerét, a Dzsihád jegyesét.

Pár éve Anna Erelle álnéven publikáló francia oknyomozó újságíró elképesztő történetétől volt hangos a sajtó. Anna 2015-ben megjelent könyvében azt tárta fel, hogyan toboroz az ISIS fiatal európai lányokat a közösségi oldalak segítségével. Az írónő egy kamuprofil mögé rejtőzve hónapokon keresztül digitális kapcsolatban állt az Iszlám Állam egyik magas rangú tisztjével, Abou Bilellel, aki kis túlzással a csillagokat is leígérte neki Szíria egéről, annak érdekében, hogy feleségül vegye és elcsábítsa a lányt saját hazájába. A történtek komolyságát bizonyítja, hogy Annának az eset óta teljesen megváltozott az élete. Miután Bilel rájött, hogy a nő csak hazudik neki, fatvát hirdetett ellene, vagyis kimondta rá az iszlám vallás szerint országhatároktól független halálos ítéletet.

A fent vázolt történet rendkívül izgalmas, megfilmesítésének módja azonban komoly kihívásokat rejteget magában. Hogyan mutassuk meg érdekesen azt, ahogy valaki hónapokig a számítógépe előtt végzi tényfeltáró munkáját?

Timur Bekmambetov egyszerű, de elegáns választ ad a kérdésre és olyan formai bravúrral tárja elénk az eseményeket, hogy az elmúlt évek egyik, ha nem a legügyesebb adaptációjaként is hivatkozhatunk rá.

A filmes formanyelvet megreformálni kívánó ötlet a ScreenLife nevű technológiára épül. Ezt használták a 2014-es Ismerős törlése és a most megjelent Keresés című filmekben, és lényegében annyit takar, hogy a mozivásznon pergő történeteket egy számítógép (vagy egyéb digitális eszköz) képernyőjén keresztül követhetjük végig. Végtelenül egyszerű ötlet, mégis működik. És vajon miért? A válasz meglehetősen prózai; mára elértünk oda, hogy életünk jelentős hányadát képernyők elé szögezve töltjük. Az asztali PC-ken túl immár rendelkezésünkre állnak hordozható erőműveink is, így lényegében kijelzőket bámulunk egész nap.

Valene Kane és Shazad Latif, a Profil főszereplői

Ennek a formanyelvi újításnak az úttörője maga Timur Bekmambetov, aki akkora potenciált lát a ScreenLife adta lehetőségekben, hogy egyenesen új filmnyelvet (nem mellesleg évi több tucat, a technológiát használó alkotást) vizionál. Nem mellesleg az Ismerős törlése és a Keresés című filmek produceri feladatait is ő látta el, így bőven volt lehetősége kísérletezni a technológiával. A szorgos munka pedig meghozta gyümölcsét. A Profil az említett filmek legkiérleltebb darabja lett, melyben forma és történet kéz a kézben járnak.

A film alaptézise egy mondatban összefoglalható.

A terrorizmus általi veszély a digitális Kánaánban új szintre lépett.

A távolságok csökkentése mindig is nagy kihívást jelentett az emberiség számára, most mégis azzal kell szembesülnünk, hogy nyomasztóan közelivé, szűkössé vált minden. A neten hihetetlen távolságokat szelhetünk át egyetlen szempillantás alatt, miközben a képernyő sík felülete, az egymást érintő ablakok garmadájával (mindez a mozi nagyvásznára vetítve) a klausztrofóbia érzését keltik a nézőben. Ebben a világban elhanyagolhatóvá válik a főhősnő lakóhelyét jelentő Londont és Szíriát elválasztó több ezer kilométeres távolság. A veszély közvetlen közelünkbe, egyenesen a hálószobánkba költözött.

A Profil a krimi és a thriller legfőbb jellemzőit boronálja össze. Előbbiből a nyomozás motívumát, utóbbiból az arctalan fenyegetettség érzetét delegálja. Mindeközben a műfaj legnagyobbjait, különösen a Hátsó ablakot idézi meg, hangszereli át a kortárs viszonyoknak megfelelően. A Profil oknyomozó újságírónője Hitchcock főhőséhez, Jeffhez hasonlóan olyan nyomozásba kezd, melynek elején védve van mindentől, majd egyik-pillanatról a másikra válik maga is célponttá. A filmben Amynek (Valene Kane) elnevezett nő paradox módon éppen annak a technikának köszönhetően válik kiszolgáltatottá, ami korábban lehetővé tette számára a nyomozást. Bekmambetov filmje erre a veszélyre, vagyis az internet kétélű voltára is igyekszik emlékeztetni. S talán érhetné az a vád, hogy üzenete nem túl progresszív, mégis úgy vélem, hogy fontos újra és újra felhívni az emberek figyelmét erre a problémára.

A különböző internetes platformok, különösen a közösségi oldalak a terrorizmus új, eddig soha nem látott korszakát indították el. Anna egy interjúban így fogalmazott: „Korábban a terrorizmus egészen más volt, mint napjainkban. Titokban, fű alatt működött. Nemrégiben azonban a Twitterre és a Facebookra költözött, ahol ezek a szervezetek – élükön az ISIS-szal – büszkén felvállalják azt, hogy gyilkosok és nyíltan toboroznak új tagokat. Emberek tömegei pedig csatlakoznak, mivel elveszettnek érzik magukat vagy kilátástalannak ítélik meg a saját helyzetüket.

Vegyük például egy évek óta Európában élő muszlim fiatal esetét, aki nem képes integrálódni a befogadó társadalomba, mivel az elutasító, megbélyegző vele szemben.

A teljesen marginalizált, környezetéből véglegesen kiábrándult ember a legideálisabb jelöltje egy szélsőséges csoportnak.

Ezek a szervezetek, legyenek bármennyire rémisztőek, a valahova tartozás érzését és célt is nyújtanak a kétségbeesett fiatalok számára.

A Profil remekül szemlélteti ezt a folyamatot és rémisztő magyarázatot ad arra vonatkozólag, vajon miért döntenek úgy tizen-huszonéves európai lányok, hogy családjukat, otthonukat hátrahagyva hűséget esküsznek egy terroristának és elutaznak egy háború sújtotta országba. Minél mélyebbre hatol Amy az ISIS utáni nyomozása során, annál nyugtalanítóbb részletekre derül fény. Bilellel való virtuális kapcsolata során ráadásul saját bőrén tapasztalja meg, milyen meggyőző eszközöket vet be egy dzsihadista harcos annak érdekében, hogy elcsábítsa őt. Meglehetősen furcsa kimondani, de Amyvel együtt a mi érzelmi bevonódásunk is egyre masszívabbá válik a cselekmény során, mígnem egy ponton azon kapjuk magunkat, hogy, habár tartunk tőle, egyre jobban kedveljük Bilelt.

Ez egyrészt a Bilelt játszó Shazad Latif briliáns játékának, másrészt az okos forgatókönyvnek köszönhető. Bekmambetov egy érdekes párhuzammal él, amikor a főhősnő életének különböző aspektusait, így a párkapcsolatát is ellenpontozza a dzsihadista harcossal való ismerkedése során. Valós kapcsolata működőképes, párja szofisztikált, pragmatikus és egy minden szempontból korrekt férfi. Ezzel szemben Bilel nyers, bátor és titokzatos figura, aki a maga groteszk nemében vadromantikusnak is nevezhető és részben emiatt egy vonzó ideát testesít meg.

Amynek tehát nemcsak tényfeltáró nyomozása, de egész élete bomlik ki a digitális térben. Munkája, magán- és szociális élete, pillanatnyi érzelmi állapota szimultán módon jelenik meg, tűnik el vagy alakul át a képernyőn. A felugró ablakok, a megnyitott programok és internetes oldalak tömege nem pusztán a multitaskingot hivatott ábrázolni, de a folyton változó, egymást befolyásoló és egymással viaskodó gondolatfolyam – néha nehezen követhető – leképezéseként is funkcionál.

Másképp fogalmazva a képernyő (a hanggal egyetemben) a karakter kiterjesztéseként, érzelmi indikátoraként is értelmezhető.

Ennek egyik legszembetűnőbb példája az, ahogy Amy mindig az épp aktuális hangulatához illő zenét választ a lejátszási listáján.

Hogy túlzóak vagy megalapozottak Bekmambetov merész elképzelései a ScreenLife-ról, azt csak később tudjuk meg, de az Ismerős törlése, a Keresés és a Profil után kijelenthető, hogy ez a fajta elbeszélésmód még temérdek lehetőséget hordoz magában. Szemtanúi lehetünk hogyan formálódik, csiszolódik a formátum filmről-filmre. A nem kevésbé izgalmas Kereséshez képest a Profil máris egy letisztultabb, konzisztensebb formanyelvvel rendelkezik. Bekmambetov munkáját e rokon filmmel karöltve az idei év legfontosabb alkotásai közt illik számon tartani, mivel olyan jellegzetesen kortárs jelenségekkel foglalkozik, melyek jelentősége egyre inkább növekedni fog a jövőben.

Énekes Gábor

Énekes Gábor

2017-ben csatlakoztam a Filmtekercs csapatához. Ugyanebben az évben szereztem meg a diplomám az ELTE-n, ahol a filmes szakirány mellett kommunikáció és médiatudományt tanultam. Bármely korszak, műfaj és alkotó filmjeit szívesen fogyasztom, főként, ha azok megosztó társadalmi kérdéseket, párkapcsolati dilemmákat, vallási témákat és az emberiség jövőjét vizsgálják.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..