Hírek

Ron Howard nem zárja ki a Han Solo-trilógiát

Jelenleg talán inkább úgy áll az emberi fejekben, hogy a Solo: Egy Star Wars-történet egy önmagában megálló kalandfilm. A legendás rendező azonban a nézőkre bízná, legyen-e folytatása a csillagközi kalandoknak.

„Nincsenek ugyan konkrét tervek az űrkalóz későbbi terveiről, Ron Howard rendező szerint azonban a nézői reakciók eredményezhetnek folytatásokat.”írja a comicbook.com a Fandango exkluzív interjújára hivatkozva.

„Azt gondolom” – folytatta a rendezőzseni, akinek nevéhez fűződik többek között az Apollo 13, a Hajsza a győzelemért vagy az Egy csodálatos elme –, „a Disney és a Lucasfilm már a fiatal szereplők kiválasztásánál számol ezzel a lehetőséggel. Szeretné megnézni, hogyan reagálnak a nézők, és ez alapján döntenek a folytatásról. Úgy vélem, ebben a témában még sok kreatív energia és marketinglehetőség van.”

A legfontosabb döntő tényező persze itt is a film nézettsége. Ugyanakkor az új történet cselekményének ideje megengedi a folytatást: Han Solo története sok-sok évvel azelőtt játszódik, hogy a főszereplő később feltűnt volna Chalmun kantinjában az Új remény című fejezetben.

Az ifjú Han Solo három szerepre szerződött

Ron Howard találgatásai azért annyira nem légből kapottak. A korábbi filmekből ugyan már ismert, Han Solo szerepével azért mégis szintet ugró Alden Ehrenreich egy korábbi cikkben már nyilatkozott arról, hogy szerződése szerint háromszor játssza Han Solo szerepét. Ez jelenthet egyrészt tényleges folytatást, de az sem kizárt, hogy a korábban már emlegetett Boba Fett spin offban kap mellék- vagy epizódszerepet.

Erre a kérdésre soká kapjuk meg a választ, a Solo: Egy Star Wars-történet azonban három hét múlva, május 25-én hozzánk is elérkezik. A filmet világpremierje 10 nappal korábban, a Cannes-i Filmfesztiválon lesz.

Szerinted jó ötlet volna folytatást készíteni? Írd meg kommentben, vagy tudasd velem véleményed Twitteren!

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com