Nincs kategorizálva

szkripTeszt 4. – Az Argo-akció legfontosabb poénja

chris terrioVulture magazin a 2012-es év legnépszerűbb filmjeinek forgatókönyvíróival ült le beszélgetni, hogy kiderítse, a megírt jelenetek közül vászonra kerülésükig melyek estek át a legnagyobb változáson, illetve melyeket volt a legnehezebb megírni szerzőik számára. Negyedikként Chris Terrióval, a hét Oscar-díjra jelölt (a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában is) Az Argo-akció írójával készült interjút közöljük. Megtudhatjuk tőle, mely nagy forgatókönyvírók ihlették, illetve hogy melyik poén segített továbblendíteni a film legnehezebb jelenetét.

„Az egyik legáltalánosabb, forgatókönyveket támadó kritika Hollywoodban, hogy egy könyvben túl sok olyan jelenet van, amelyben férfiak beszélgetnek szobákban (amit mindig is furcsának találtam, mert például A keresztapa durván kétharmadában férfiak beszélgetnek szobákban. Ha a szívünkre vennénk a kritikákat, nem tartanánk a valaha készült egyik legnagyobb filmnek.) Mielőtt egyáltalán nekikezdtem az írásnak, már akkor tudtam, hogy az 58. jelenetet – amelyben kilenc ember ül egy konferenciateremben, és több lehetséges tervet is átbeszélnek, hogy az Iránban ragadt amerikaiakat fedősztorival lássák el – sokkal nehezebb lesz elkészíteni, mint bármelyik másik (látszólag) bonyolult részét a filmnek.

Összehasonlításképp az 1979-es, Mehrabad repülőtéren játszódó jelenetet könnyű volt megírni, mert a cselekményt itt képekkel is el lehetett mesélni: például a tömeg fölött mogorván néző ajatollah portréjával vagy a férje mellől elráncigált menekült asszony tragédiájával. Ahogy azt a jó bolsevik filmkészítők is tudják, képek egymás mellé helyezésével történetet mesélhetünk el; viszont egy konferenciateremben a színészek arcán kívül nem sok mindent mutathatunk. Az írás egy ilyen jelenetben gyakorlatilag meztelen. A feszültségnek abból kell erednie, hogy a néző felismeri a hatalmi viszonyok váltakozását a teremben.

Az 58. jelenetben a CIA és a külügyminisztérium legfelső hivatalnokai rosszabbnál rosszabb fedősztori-ötleteken vitatkoznak, és hősünkön, Tony Mendezen kívül senki nem mer rámutatni, hogy ezeknek a „Fontos Gondolatokkal rendelkező Fontos Embereknek” téveszméi vannak. Tudtam, hogy a jelenet kritikus pillanata (és a sztorit és a hangnemet illetően a film fordulópontja) az lesz, amikor Mendez végre felszólal feletteseivel szemben, kifejti, hogy miért abszurdak az elhangzott ötletek, és gyakorlatilag önként jelentkezik a teheráni hadművelet irányítására. Azt is tudtam, hogy a pillanatnak súlya lesz: Mendez egy megfáradt CIA-veterán, nem pedig egy ártatlan, aki rámutat a bürokrata császárok meztelenségére. Nem lehetett önelégült vagy nyíltan tiszteletlen a feletteseivel szemben, ugyanakkor a hírszerzés szakembereinek zsargonjával kellett szólnia. Elő kellett adnia álláspontját, egyben rávilágítani külügyminisztérium ötleteinek abszurditására (hihetetlen, de ezek valóban így történtek: Foggy Bottom [„Ködös Fenék”: a külügyminisztérium beceneve – a szerk.] hivatalnokai a hat amerikait biciklire akarták ültetni, gyakorlatilag a következő szavakkal: »Tekerjetek északnak, amíg török kaják illatát nem érzitek!«)argo

Amíg dolgoztam a jelenet megírásán, hogy eltaláljam hozzá a megfelelő hangnemet, azon vettem észre magam, hogy Chayefsky és Goldman forgatókönyveit olvasgatom [Paddy Chayefsky és William Goldman, előbbi három Oscar-díjas (pl. a Hálózat írója), utóbbi pedig kettőt kapott (pl. Az elnök emberei) – a szerk.] Két mester, akik akkor írtak, amikor Az Argo-akció játszódik (Goldman természetesen még mindig ír, és még mindig mester). Korabeli filmjeikben, egy férfi (vagy egy nő) egyetlen mondattal meg tudta változtatni a jelenet hangnemét, de akár az egész filmét is. És ezek az írók mindenféle nagyhangú szónoklat nélkül, inkább pontossággal és olyan változatos, iróniával teli dumákkal oldják meg, amelyektől egy tévétársaság tanácstermében vagy a Washington Post szerkesztői ülésén eláll a résztvevők szava. Hogy írná meg a jelenetet ez a két fickó?

Arra alapult az ötletem, hogy Mendez bedobna egy poént a túlságosan is komoly beszélgetésbe arról, hogy a biciklis menekülők kapjanak Gatorade-et [szénsavmentes sportital – a szerk.]. Szóval utána kellett néznem annak, hogy a Gatorade jelen volt-e a piacon 1979 decemberében, illetve hogy közismert volt-e akkoriban. Ünnepi hangulatba kerültem, mikor megtaláltam egy Time magazint, amelyben egy Village People-re emlékeztető bajszú, kiszáradt atléta reklámozta az italt: »Gatorade: ha győzelemre szomjazol.« Szóval a Gatorade maradhatott. Mendeznek meg is volt a rögtönzött poénja, ami után az asztal körül mindenki elhallgat. A figyelem pedig rögtön a hatalmat észérvekkel lealázó udvari bolondra terelődik.script1script2script3script4sctipt5

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás a Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció szakot és az ELTE-n filmelmélet és -történet szakot. Korábban a Filmtekercs hírrovatának vezetője volt, jelenleg kommunikációs tanácsadó egy PR ügynökségnél. Specializációja Hollywood, a közel-keleti filmek, az amerikai talk showk és sitcomok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com