Hírek

Tarol az Agymanók, a Pixar új mesefilmje

Hiába maradt az élen a Jurassic World a hétvégi amerikai bevételeket elemezve a Variety arra jutott, hogy az Agymanók a nagy nyertes. Az animációs film erősebben nyitott, mint annak idején az Avatareredeti produkcióként (vagyis nem folytatás vagy adaptáció), illetve rövid ideig is, de a pénteki napon meg is előzte a dínókat. A szájhagyomány pedig egészen biztosan elősegíti majd a sikert, hiszen  mindenkit elvarázsolt az egy kislány fejében játszódó történet. Június 25-én, azaz most csütörtökön érkezik a magyar mozikba.

Semmilyen jelentősége nincs annak, hogy nem az első helyet, hanem csak a másodikat tudta megszerezni Agymanók a box office listákon, állítják a szakértők. Hiszen így is a Pixar történetének második legjobb nyitását hozta a Toy Story 3 után és túlteljesítette az előzetes várakozásokat. Az Agymanók 91 milliós kezdőbevétele új rekordnak számít; megelőzte az Avatart, ekkora jegybevételt még egyetlen olyan film sem ért el, amely teljesen eredeti forgatókönyv alapján, nem folytatásként készült.

A nem számokban mérhető elismerés pedig a kritikusoktól és a nézőktől jött, hiszen tényleg mindenki imádja a mesét, ami sokak szerint nem csak az animációs filmek közül emelkedik ki. Úgy tűnik, a sok franshise és reboot után valami különlegeset hoztak létre a Pixarnál. A szereplőknek olyan színészek kölcsönözték a hangjukat, mint Amy Poehler, Kyle MacLachlan, Diane Lane, Bill Hader és Mindy Kaling. A minőségét mutatja, hogy a versenyen kívül, de Cannes-ban mutatták be, és persze már most Oscar esélyesnek számít.

Az Agymanók egy kislány fejében játszódik, a filmet a Fel! és a Szörny Rt. rendezője, Pete Docter készítette. Főhőse Riley, akinek családja Minnesotából San Franciscóba költözik épp akkor, amikor a 11 éves lányt magával ragadják a kiskamaszkor érzelmi hullámai. Ahogy a rendező elmesélte: Riley nemcsak a főszereplője, hanem a „helyszíne” is a filmnek. A mese további szereplői az érzelmek: Derű, Bánat, Harag, Majré, Undor. Ezek a megszemélyesített figurák irányítják Riley tetteit, raktározzák az emlékeit, és küzdenek egymással, hogy megszerezzék a „parancsnokságot”. Az Agymanók szórakoztatóan és érzékenységgel mesél a gyermekkor végéről.

Június 25-én, vagyis most csütörtökön érkezik a magyar mozikba az Agymanók és már alig bírjuk kivárni.

 

Bartal Dóra

Bartal Dóra az ELTE anglisztika alapszakán és filmelmélet és filmtörténet mesterszakán végzett. Szakdolgozatait gender és populáris film témakörében írta, ezen kívül dokumetumfilmekkel foglalkozik. Specializációja a coming-of-age film és a fesztiválok. 2014 óta foglalkozik írással, szerkesztéssel és filmfordítással.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com