Nincs kategorizálva

Tévéváltozatot készítenek a Fargóból a Coen fivérek

Tévéváltozatot készítenek Oscar-díjas filmjükből, a Fargóból a Coen fivérek.

A rendezőpáros Noah Hawley forgatókönyvíróval együtt főproducerként dolgozik az amerikai FX kábelcsatorna által megrendelt alkotáson – írta kedden a BBC hírportálja.

Ethan és Joel Coen 1996-ban bemutatott film noirja elnyerte a legjobb forgatókönyv Oscar-díját, és alakításáért Frances McDormand is megkapta az amerikai filmakadémia elismerését. A Minnesotában játszódó fekete komédiában McDormand állapotos rendőrnőt játszik, aki egy kusza bűnügy szálait igyekszik kibogozni. A véres eseményeket egy autókereskedő indítja el, aki elraboltatja feleségét, hogy váltságdíjat zsaroljon ki apósából.

A Coen testvéreket a filmművészet modern mestereiként tartják számon, filmjeiknek, köztük A félszemű, a Nem vénnek való vidék, A nagy Lebowski vagy az Ó, testvér, merre visz utad? című produkcióknak világszerte nagy rajongótábora van. Tavaly egymillió dolláros nemzetközi díjat nyertek “a filmkészítés történetében egyedülálló alkotói párosként”.

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com