Nincs kategorizálva

Tippi Hedren, a nő, aki ismerte Hitchcockot

Tippi Hedren szerdán beszélt arról, hogy fél évszázaddal ezelőtt Alfred Hitchcock szexuálisan zaklatta a Madarak és a Marnie forgatásán – tájékoztatott a TheWrap.com.

„Azt hiszem, borzasztóan szomorú figura volt”- mondta az HBO beszélgetésén, amelyen a csatorna „The Gril” (A lány) című filmjéről kérdezték. A film egyébként kettejük bonyolult kapcsolatát boncolgatja. „Egy olyan aggyal állunk szemben, ami szokatlanul zseniális, emellett pedig gonosz, deviáns, majdnem a veszélyességig a hatása miatt, amit a tökéletesen gyanútlan emberekre gyakorolt.”

A ma 82 éves Hedren 30 éves korában, amikor Hitchcock szerződtette a Madarakra, modellként dolgozott. Annak ellenére, hogy voltak időszakok, amik „kellemesek és élvezetesek” voltak, mert Hitchcock személyesen adott neki színészi tanácsokat, voltak rettenetes időszakok is, amikor a rendező rosszul bánt vele.

Az októberben bemutatandó The Girl című filmben Hedrent Sienna Miller, a rendezőt pedig Toby Jones alakítja. A film egyik jelenetében Hitchcock a Madarak forgatása során egy autó hátsó ülésén kényszeríti csókra Hedrent, majd követeli, hogy a nő „tegye magát szexuálisan hozzáférhetővé a számára”. Azt is sugallja az HBO-film, hogy a rendező megbüntette a színésznőt azért, amiért elutasította. Egy másik jelenetben Hitchcock egy műmadarat röptet a telefonfülke üvegén át, anélkül, hogy figyelmeztetné a nőt. Ha ez nem lenne elég, egy következő jelenetsorban Hedrennek öt napig élő madarakkal kell dolgoznia, akik komoly sérüléseket okoznak neki, többek között az arcán.

Hedren nem tudott megszökni Hitchcock karmai közül, mert kötötte a szerződése, ráadásul, miután a Marnie után végképp nem akart vele dolgozni, a rendező megfenyegette, hogy nem hagyja, hogy mások filmjében szerepeljen. Akkoriban pedig nem voltak olyan törvények, amelyek megvédhették volna a nőket ilyen esetekben.

Hedren mindezzel együtt azt mondta: „csodálatosan túléltem”. „Tönkretette a karrieremet, de nem tette tönkre az életemet”- tette hozzá. „Ha ez manapság történne, nagyon gazdag nő lennék.” A színésznő azt is elmondta, hogy lánya, Melanie Griffith semmit sem tudott arról, hogy min ment keresztül. Miután látta a filmet, felugrott, és azt felkiáltott: „Most mehetek vissza a terápiára!”

A Hedrent alakító Sienna Miller elmondása szerint soha nem élt át ilyenfajta bántalmazást, és szerinte nagyon sokban különbözik az akkori kor és a mai. A film készítői Hitchcock számos munkatársával beszélgettek, hogy minél pontosabb képet kapjanak a kegyetlen, és önértékelési problémákkal küzdő rendezőről.

Hedren, aki most állatvédő aktivista, úgy hiszi, ő csak egy azok közül a színésznők közül, akiket a legendás rendező ilyen vagy olyan módon bántalmazott. Vera Miles például a Psycho után soha többet nem volt hajlandó együtt dolgozni vele. Kim Novak viszont, aki a Szédülés sztárja volt, bár ismeri Hedrent, soha nem mondott Hitchcockról rosszat.

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com