Fókuszban Kritika

Tartalom nélküli forma – Valerian és az ezer bolygó városa

Az ötödik elem hivatkozási alap lett a blockbusterekre váltó Luc Besson életművében, nem csoda, hogy rajongói nagyon várták a rendező évtizedek óta érlelődő új filmjét, a Pierre Christin és Jean-Claude Mézières képregényéből készült Valerian és az ezer bolygó városát. Kár, hogy az új sci-fiben a megszámlálhatatlanul sok vizuális effekt mellett már nem maradt energia a tartalomra: hipsterek, giccs és bazári látványosság Besson legújabb mozija.

Imádtam Az ötödik elemet, egész konkrétan az egyik legkedvesebb sci-fim, egyszerre bitang szórakoztató és okos, érzékeny és vicces. Valami ilyesmit vártam a Valerian és az ezer bolygó városától is, de amit kaptam az a felszín kapargatása – még ha nagyon látványosan is történik mindez.

A film alapjául szolgáló képregény, a Valérian et Laureline 1967-től kezdve jelent meg és egészen 2010-ig bővült új történetekkel – minden idők egyik legnépszerűbb francia képregénye, nem csoda, hogy nem volt mindegy kinek a kezébe kerül a megfilmesítése. Besson jó választásnak ígérkezett, évtizedek óta melengette keblén a film gondolatát, és Az ötödik elemmel már bizonyította, csodásan ért az űr benépesítéséhez. Ezzel most sem volt gond, meseszép a Valerian és az ezer bolygó városa – már ami a képeket illeti. Festői kompozíciók, látványos totálok, izgalmas apró részletek és a CGI kimaxolása – a technokrata nézőnek igazi csemege.

A gond csak az, hogy mindez üres, vagy legalábbis igencsak lájtosan megtöltött porhüvely.

A hihetetlen látvány mellett egyszerűen nem maradt idő a karakterek felépítésére, a kapcsolatok megerősítésére, az üzenet elmélyítésére, és így a film egyszerűen nem tud működni.

Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) ügynökök a 28. században egy ellopott élőlény nyomába az Alpha űrállomásra érkeznek, ahol több ezer faj él békében egymás mellett. Hamarosan rájönnek, hogy az eset egy felsőbb körökbe vezető szörnyűséges hibához vezet, melynek egy egész nép esett áldozatául.

Egy ilyen alapsztoriból remekül lehetne építkezni – pláne, hogy a nagypolitikát Valerian és Laureline szerelmes civakodása is tetézi. Tudnánk is élvezni, ha bármelyikük is egy csöppet szimpatikus lenne, ha velük, vagy bárkivel lenne kedvünk azonosulni.

Értem én, hogy felnőtt egy új generáció, de talán számukra sem lesz ismerősebb ez a két hipsterbuliból szalajtott fiatal, akikkel én biztosan nem tudtam közösséget érezni.

Sem ők, sem az antagonista szerepében kissé ripacskodó Clive Owen, pláne a kifejezetten felesleges szállal a történetbe lépő Rihanna nem tudja megnyerni a szívünket. Öncélúság, ez a film legnagyobb gyengesége. Értem én, hogy Rihanna jól mutat a stáblistán, de biztosan ki kell osztani neki egy táncjelenetet, ha az nem több egy revüszámnál, ami nem oszt, nem szoroz a film egészét tekintve?

A másik óriási hiba, hogy Besson jó pár évvel ezelőtt elvesztette az arányérzékét. Coelho is megirigyelné, akkora közhelyeket puffogtat a szeretetről, a giccs pedig túl gyakran üti fel a fejét. A humor sem ül, pedig ebben Besson egykor tényleg nagyon jó volt. Nem akarom tovább csavarni: a Valerian és az ezer bolygó városa egy beváltatlan ígéret, ami ennek ellenére valószínűleg majd kasszát robbant és megél pár folytatást. Kár érte.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..