Hírek

Június 2. és 8. között zajlik majd a 10. Friss Hús Rövidfilmfesztivál

2022-ben tizedik alkalommal lesz Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A jubileumi Friss Hús az eddigi legnagyobb szabású lesz: egy héten át izgalmas rövidfilmek a Toldi moziban!

A Friss Hús elsődleges célja a legújabb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum felépítése, ahol a visszajelzésre és párbeszédre vágyó alkotók egy nagyobb közönség előtt mutathatják meg filmjeiket. A Friss Hús az első sikeres fesztivál óta eltelt években szakmai programokkal, pitchfórummal és nemzetközi válogatással bővült:

a programsorozat keretében éppúgy bemutatkoznak a jövő projektjei, mint az elmúlt két év magyar és nemzetközi rövidfilmes termésének legjava.

A Friss Hús magyar válogatásának filmjei évről évre eredményesen szerepelnek világszerte. Az 2016-os versenyprogram különdíjának nyertese, Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje sorra halmozta a nemzetközi fesztiválsikereket, majd Oscar-díjat is nyert. A hazai közönségnek a Friss Húson bemutatkozó filmek gyakran kerülnek be Cannes, Szarajevó, illetve egyéb A-kategóriás nemzetközi fesztiválok versenyprogramjába.

A második fesztivál óta a Friss Hús a kortárs magyar animáció egyik legnépszerűbb hazai bemutatkozó platformja. Többek között olyan fiatal alkotók formabontó animációi kerültek be a versenyprogramba, mint Andrasev Nadja A nyalintás nesze című filmje, amelyet előtte Cannes-ban díjaztak; a szintén ott debütált Superbia, amelyet Tóth Luca rendezett; vagy Bucsi Réka LOVE-ja, amely már több mint 120 fesztiválon vett részt és több mint 15 díjat nyert, 2018-ban pedig a Solar Walk, mely a Berlinale Audi Short Film Award-ját nyerte el.

Ahogy tavaly is, az animációs és az élő szereplős filmek külön kategóriában versenyeznek a magyar programban. A nemzetközi versenyben a legjobb film díját és a zsűri különdíját ítélik oda, illetve a közönség is szavazhat kedvenc külföldi filmjéről. A nemzetközi versenyprogram három tematikus blokkot foglal magába, a kínálatban pedig Oscar-jelölt és cannes-i versenyfilm is akad.

Elengedések

Hat fesztiválkedvenc film kapott helyet ebben a válogatásban. Mindegyik történet kulcsmotívuma az elengedés: a szekcióban a gyászfeldolgozás nehézségeiről (Bluestar) vagy épp egy kamaszfiú elvágyódásáról (Techno, Mama) szóló művek sorakoznak, kísérleti filmektől a hagyományosabb vonalvezetésű alkotásokig. Nehéz témák és drámai hangvétel jellemzi ezt a blokkot, mely emlékezetes filmélményeket tartogat.

A család kicsi kincsei

Az idei Friss Húsra nevezett nemzetközi filmek között jónéhány „így jöttem”-alkotás akad, amelyek családi berkekben játszódnak és érezhetően az alkotók személyes élményeiből épültek fel. A filmesek is gyakran gazdag munícióval hagyják el a szülői házat, ez a blokk pedig a személyes ihletettségű, családi viszonyokat feldolgozó műveket gyűjti egy csokorba. A válogatás filmjei által kanadai fanyűvők közé (Woodpecker), egy franciaországi romatelepre (Shakira), valamint iráni háztartásokba (The Fourth Wall, Barter) is eljutunk.

Szép új világ

Bár a Friss Hús csapata Huxley-tól kölcsönözte a szekció címét, ebben a blokkban annak ellenére sem a sci-fi lesz a domináns műfaj, hogy akad utópisztikus mű is a válogatásban. Legyen szó egy átlagosnak induló kórházi látogatásról (The Last Day of Patriarchy) vagy Pinochet kegyetlen kínzójáról (Bestia), mindegyik mű a közelmúltunkról és jelenünkről szól, köztük egy Oscar-jelölt (Bestia) és egy cannes-i versenyfilmmel (Lili Alone).

A nemzetközi versenyfilmek teljes listája a Friss Hús oldalán a filmek menüpontban böngészhető.

Keleti Léda

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com