Hírek

100 magyar dokumentumfilm az Urániában

100_magyar_dokumentumfilm_urania_1A Magyar Művészeti Akadémia és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös szervezésében vetítéssorozat indul magyar dokumentumfilmekből. Sára Sándor szerint bajban van a szakma.

Az 53 magyar film válogatáshoz hasonlóan a 100 magyar dokumentumfilm sorozat célja is az, hogy bemutassa a magyar filmtörténet legjavát valamint moziélményt biztosítson a fiataloknak. A dokumentumfilmjeinkben benne van a történelem, a múlt és enélkül értelemezhetetlen a jelen – fogalmazott Dárday István filmrendező.

Ennek ellenére a dokumentumfilmeket különösen mostohán kezelik, nem kerültek be a filmes kánonba, sem az iskolák tananyagaiba. Számos értékes alkotás porosodik a polcokon, sosem jutottak el a fiatalabb generációkhoz. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata ezen szeretne változtatni, és a későbbiekben a fővárosi programot az egész országra kiterjesztenék és eljuttatnák a televízióba és az oktatási intézményekbe is. Hogy a diákokat megnyerjék, számukra a vetítések ingyenesek lesznek.

Szalai Györgyi és Szomjas György felvétel közben, 1964. március
Szalai Györgyi és Szomjas György felvétel közben, 1964. március

A Magyar Művészeti Akadémia tagjai válogatták a filmeket szakértők és filmkritikusok segítségével. Az ötletgazda, Sára Sándor szerint gazdag és sokrétű a magyar dokumentarizmus, a filmek még ma is érvényesek, szociológailag és esztétikailag kiemelkedőek, ezért is fontos, hogy hozzárférhetőek legyenek. A hazai dokumentumfilm-készítés jövőjével kapcsolatban Sára Sándornak viszont vannak kétségei. Régebben műhelyekben folyt a munka, szabad keretek között, ma pályázni kell. Működésképtelennek tűnik a rendszer, hiszen van, amikor a témák megkövetelik, hogy minél előbb forgatni kezdjenek és a pályázás lelassítja a folyamatot – mondta.

A tematikus blokkokba rendezett száz film vetítése filmklub formájában valósul majd meg, minden hétfőn 18 órakor az Urániában, az alkotók és szakemberek részvételével. Az első két blokk programja már megtalálhatóa a mozi honlapján. Kovács András Nehéz emberek című filmjével indul az első téma, ami a haladó szellemű, de korlátokba ütköző emberek portréit mutatja majd be. A következő évben a huszadik századi népirtásokról, a magánéleti problémákról, a rendszerváltozásról szóló blokkok követik majd egymást. Tóth Klára, a program egyik szervezője kiemelte a Georg Höllering rendezte Hortobágyot, melyet az első magyar fikciós dokumentumfilmként tartanak számon.

Bartal Dóra

Bartal Dóra az ELTE anglisztika alapszakán és filmelmélet és filmtörténet mesterszakán végzett. Szakdolgozatait gender és populáris film témakörében írta, ezen kívül dokumetumfilmekkel foglalkozik. Specializációja a coming-of-age film és a fesztiválok. 2014 óta foglalkozik írással, szerkesztéssel és filmfordítással.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com