Hírek

A 16. Koreai Filmfesztivál izgalmas bunyókat és társadalomkritikát ígér

A dél-koreai filmgyártás legfrissebb kínálata látogat el újból hazánkba. A 16. Koreai Filmfesztivál október 13. és 20. között, Budapesten várja az érdeklődőket premier előtti vetítéseivel és közönségtalálkozóival.

Oscar-esélyes filmalkotással is találkozhatnak a 16. Koreai Filmfesztivál nézői. A műsor részét képezi ugyanis az Előző életek, amely már most a 2023-as év egyik kritikai kedvence. A film korábban a miskolci Cinefest programját is kiegészítette, a budapesti közönség azonban most láthatja először a januárban érkező művet.

A nyolc napon át tartó fesztivál nyitófilmje, a lengyel filmiskolát is végzett Kim Hee-jung Hová mennél? című 2023-as alkotása, amelyben a rendező korábbi filmjeihez hasonlóan egy súlyos életeseménnyel, pontosabban az abból fakadó megváltozott valóságészleléssel foglalkozik. A fesztiválon a film rendezőjével, Kim Hee-junggal és főszereplőjével, Park Ha-sun színésznővel személyesen is találkozhatnak a látogatók. Emellett a rendezőnő két másik filmjét is vetítik az Arcok szekcióban.

A legújabb koreai kasszasikereket bemutató Friss szekcióba zenés romantikus vígjáték (Gyilkos románc) és igaz történeten alapuló akció-thriller (Túsztárgyalók) is került. Az utóbbi film alapjául az a 2007-es afganisztáni túszdráma szolgált, amelyben egy dél-koreai misszionárius csoportot ejtettek foglyul a tálibok. Emberrablós történetettel szolgál A királyság titkai Netflix-sorozat rendezőjének legújabb filmje, a Váltságdíj is, amelyet a koreai Mission: Impossible-ként emlegetnek.

A válogatásból nem marad el a legújabb bunyós-zsarus akció-krimi sem,

Büntetlenül – Halálos csapdában, amelyben a koreai Piedone, Ma Dong-seok, nyugati művésznevén Don Lee alakította Ma nyomozó csap szét az alvilágban. A színész már Hollywoodban is bemutatkozott: legutóbb az Örökkévalók című Marvel-eposzban jelent meg.

A minden évben egy speciális témára összpontosító Fókusz válogatásba idén olyan különböző műfajú filmek kerültek, amelyek a társas bánásmód formáit dolgozzák fel. Itt tekinthető meg a munkahelyi kizsákmányolás kritikusok által sokat dicsért tanulmánya, az Újabb lány, amely nem csak a Koreai Filmkritikusok Szövetségének díjait söpörte be, hanem a Cannes-i Filmfesztivál első koreai zárófilmje is lett. A stresszes ázsiai munkakultúrát vizsgáló filmet egy valós öngyilkosság alapján írták.

Az anya és lánya mérgező kapcsolatát boncolgató Két nő összezárva című dráma a Szöuli Nemzetközi Női Filmfesztiválon, a Busan Nemzetközi Filmfesztiválon és a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is lelkes fogadtatásban részesült.

A fesztiválról további információk a koreaifilm.hu oldalon találhatók.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!