Hírek

20 évesen halt meg a Disney Channel sztárja

Cameron Boyce-t a Disney Channel-féle Utódokból és a Nagyfiúkból is ismerhettük.

Mindössze 20 éves volt Cameron Boyce, amikor 2019. július 6-án egy hosszabb betegségből kifolyólag életét vesztette. Álmában érte a halál, és egy roham okozta azt. A család nem közölt ennél részletesebb információt a nyilvánosságnak, így a halál pontosabb körülményeit nem ismerjük.

Cameron Boyce 2008-ban debütált első filmszerepével Alexandre Aja Tükrök című horrorjában. Később komolyabb vállalás volt számára a Nagyfiúk című vígjáték 2010-ben, ahol egy komikus sztárgárda vette körül. Nem másnak, mint Adam Sandlernek játszotta a kisebbik fiát mind az első, mind a második filmben. A színész az Instagramon vett búcsút Camerontól.

„Túl fiatal, túl kedves és túl vicces. A legaranyosabb, legtehetségesebb és legilledelmesebb srác volt. Imádtam ezt a fiút. Nagyon törődött a családjával és a világgal. Köszönjük, amit nekünk adtál, Cameron.” – közölte Sandler utalva az ifjú színész humanitárius tevékenységeire is.

Boyce-t többnyire nem a mozifilmekből, hanem inkább a tévéből lehetett ismerni.

A Disney Channel keretei közt több sorozatban is szerepelt, köztük a legismertebb az Utódok című fantasy, de szolgáltatta a főszereplő hangját a Jake és Sohaország kalózai című rajzfilmsorozatban is. Még láthatjuk őt a Paradise City című sorozatban és a Runt című filmben, amiket még sikerült befejeznie korai halála előtt.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com