Hírek

4600 csapó – Készül a Kossuthkifli

Kossuthkifli

KossuthkifliOktóber 20-án ért véget a Kossuthkifli forgatása, s azóta folyik a 171 órányi nyersanyag vágása és az utómunka. A Fehér Béla regénye alapján készülő tévésorozat ősszel kerül képernyőre.

171 órányi forgatott nyersanyag vágásával és a számítógépes trükkök elkészítésével folytatódnak a Kossuthkifli című tévésorozat utómunkái. „A forgatás óta eltelt hónapokban két rész vágásával már 90%-osan készen vagyunk” – nyilatkozta Rudolf Péter rendező, aki Barna Balázzsal és Rumbold Lászlóval közösen dolgozik a széria vágásán. „Azt hittem, mind a 4600 csapónyi snitt a fejemben van, de ez olyan mennyiség, hogy bizony kutatni kell az agyamban, és rengeteg időt eltölteni a monitor előtt, hogy mindegyik felvételből a legideálisabb pillanatokat válasszuk ki.”

A számítógépes utómunka is sok kihívással szembesülő szakasza az alkotói folyamatnak. „Van olyan jelenet, melyben Haumann Péter a Pozsonyt alakító Sopronban bemegy egy ajtón, a műterembe érkezik, és kinéz az ablakon, majd Kőszegen lép ki az utcára. Mindezt valahogy vizuálisan összhangba kell hozni” – említi példaként a rendező. A zöld háttér előtt felvett jelenetek környezetét teljes mértékben fel kell építeni, a belógó villanyvezetékeket el kell tüntetni, a történetben gyakorta felbukkanó misztikus figurákat, lelkeket, csodákat pedig a komputer segítségével meg kell teremteni.

„Még rengeteg munka vár ránk, ami legalább annyi időt vesz majd igénybe, mint amennyi eltelt a forgatás óta. A vágáson és a számítógépes utómunkán kívül sok utószinkronra is szükség lesz” – tette hozzá Rudolf.

Kossuthkifli forgatás

Az 1848/49-es szabadságharc idején Swappach Amadé, Kossuth seregének őrnagya és frissen megszöktetett szerelme, Estilla egy delizsánszon Pozsonyból útnak indulnak egy kotnyeles grófnővel, egy kocsihajtóval és egy láda bejglivel Debrecenbe, hogy végére járjanak az őrnagy által feltételezett hazaárulásnak. Nem sejtik, hogy üldözőbe veszi őket egy halottaskocsi, amelyen Swappach apja, a császári kémszervezet egyik vezetője, Estilla apja, a cukrász Vödric Demeter és a besúgó, Dalfalvi is utazik. Számos kalandba keveredve követjük hőseinket, sok-sok furcsa szerzettel, varázslatos teremtményekkel együtt, miközben a képzelet és a valóság határán egyensúlyozunk.

A vágási munkálatokat megtekintve Beke Zsuzsa, a filmet jelentős részben támogató Richter Gedeon Nyrt. PR-vezetője elmondta: „Nagy várakozással és bizalommal tekintünk a készülő sorozatra, és hisszük, hogy támogatásunkkal hozzájárulhatunk egy értékteremtő, sikeres magyar produkció megvalósításához.”

A hatrészes, epizódonként 52 perces sorozat főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos. A mintegy száz színészt felvonultató hatrészes kosztümös tévésorozat idén ősszel kerül majd az MTVA képernyőjére.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com