50 éves a Kecskemétfilm, melyet indulása óta Mikulás Ferenc vezet. Generációk nevelkedtek az immár hungarikummá nyilvánított Magyar Népmese sorozaton, melyet a világhálón 170 országból 134 millióan látták és itt született meg többek között a legendás Vízipók-csodapók is. Nemrégiben elkészültek a Toldi epizódjai, és közeleg a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál is, amelyre augusztus 11-15. között kerül sor.
A Pannónia Rajzfilmstúdió első vidéki stúdiója 1971. nyarán alakult meg Kecskeméten a most 80 éves Mikulás Ferenc irányításával, aki azóta is a stúdió vezetője. Az első rajzfilmszéria, amelyhez a stúdió tervezéssel és részfeladatok elvégzésével járult hozzá, az Egér a Marson volt 1975-ben, majd az első saját nagy siker a Szabó Szabolcs rendezte Vizipók-csodapók sorozat volt, melyet 46 ország vásárolt meg. A legendás sorozatból 1983-ban mozifilm is készült, ami 2019-ben digitálisan felújítva ismét a mozikba került, hogy az őjabb generációk is megismerkedhessenek a klasszikus magyar mesével, miközben megtanulhatják, hogy a barátság és a természet védelme egyaránt fontos ahhoz, hogy bolygónk élhető hely maradjon.
A Kecskemétfilm következő nagy sikere a Magyar népmesék volt, melynek gyártása Jankovics Marcell vezetésével 1977-ben kezdődött. „Elsősorban az volt a célunk, hogy
korszerű formában megörökítsük azokat a néprajzi és irodalmi értékeket, melyekbe beleszülettünk, hogy közvetítsük a felnövekvő generációk számára is.”
– nyilatkozta Mikulás Ferenc. A sorozatot hungarikummá nyilvánítottak, és a világhálón 170 országból már 134 millióan látták. 1985-ben készült el a Mesék Mátyás királyról című sorozat, majd az egész estés film, 1987-ben pedig a stúdió felkérésére Jankovics Marcell elkészítette a Mondák a magyar történelemből című szériát.
Annak érdekében, hogy a központtól való földrajzi távolság miatt a stúdió ne maradjon ki az ország és a világ animációs vérkeringéséből, Mikulás Ferenc nemzetközi ösztöndíjrendszer létesítése mellett döntött. Az 1980-as évek közepétől Izlandról, Németországból, Belgiumból, Hollandiából, az Egyesült Államokból, Kanadából és Franciaországból érkeztek ösztöndíjasok Kecskemétre, a helyi munkatársaknak pedig akkoriban szinte ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy külföldre utazhassanak.
A rendszerváltás után 35 munkatárs privatizálta a stúdiót és így 1993-ban megalakult a Kecskemétfilm Kft., ahol az ezredforduló után a 3D-s filmek készítése is megkezdődött.
Az addigra méltán nagy hírű stúdió számos nemzetközi megbízást is kapott,
melyek közül három egészestés film, a spanyol Chico és Rita, az ír Kells titka és a francia-japán Vörös teknős Oscar-jelölést, a francia Loulou és az elképesztő titok pedig César-díjat kapott.
2011-ben Mikulás Ferencet és az általa vezetett Kecskemétfilmet Magyar Örökség-díjjal jutalmazták, és egyedülálló a szakmában, hogy a stúdió kilenc Balázs Béla-díjas munkatárssal büszkélkedhet, akik között rendező, animátor és gyártásvezető is van.
Közeleg a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol augusztus 11-15. között az elmúlt 50 év munkáiból is láthat majd válogatást a közönség, egy kiállítás pedig az elmúlt 50 év legemlékezetesebb pillanatait fogja bemutatni. A fesztiválról bővebb információ itt olvasható.
Az idén 50 éves Kecskemétfilm nagyívű terveket is dédelget: a MOME közreműködésével a Kecskeméti Neumann János Egyetemen animátor képzést indítanak majd és szeretnék létrehozni a Magyar Animáció Háza Múzeumot is, természetesen Kecskeméten.