Fókuszban Hírek

76 évesen elhunyt Abbas Kiarostami, Irán leghíresebb rendezője

abbas-kiarostami-176 éves korában elhunyt Abbas Kiarostami, Irán egyik leghíresebb rendezője. A kultikus filmest Párizsban érte a halál, ahol gasztrointesztinális tumora miatt kapott kezelést.

A teheráni születésű rendező Kanunban folytatott tanulmányai során, harminc éves korában készítette első filmjét, a Nan va Koutcheh című tíz perces rövidfilmet. Míg az iráni forradalom után sok, az iráni új hullámhoz tartozó alkotó elhagyta az országot, ő ott maradt, de az akkori körülmények között főként dokumentum- és rövidfilmeket készített. A világhírt az 1987-es Hol a barátom háza? hozta meg neki, ami három díjat is nyert a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon. Ezt később trilógiává bővítette az És az élet megy tovább és Az olajligeten át című drámáival. Legnagyobb sikerét 1997-ben érte el A cseresznye ízével, mely Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát.

Erős vizualitása mellett a narratív szerkezet fellazítása, a kísérleti módszerekre való nyitottság és a költői látásmód jellemezte művészetét. A nagy közönség- és fesztiválsikerek után ezeket a tulajdonságokat a végletekig felerősítette, saját rajongóit is próbára téve: a Five című „dokumentumfilmjében” teljesen lemondott a narratíváról, mindössze öt, egymáshoz lazán kapcsolódó beállításban mutatott be különböző jelenségeket.

Abbas Kiarostami nem csak az iráni, de a nemzetközi filmművészetre is óriási volt. Jean-Luc Godard, akivel kölcsönösen megihlették egymást, egyszer úgy nyilatkozott róla: „A film D.W. Griffith-szel kezdődik és Abbas Kiarostamival ér véget.”

Utolsó nagyjátékfilmjét 2012-ben készítette: az Arany Pálmára is jelölt Ez is szerelem? méltó búcsú volt az egyik legnagyobb rendezőtől.

Wehli-Nardai Dorina

Wehli-Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film. [email protected]

Hirdetés

Hirdetés