Hírek

82 éves korában elhunyt Szilágyi István színművész

Szilágyi István

Elhunyt Szilágyi István, a Keménykalap és krumpliorr Lópici Gáspárja. A Kisfaludy- és Gobbi Hilda-díjas színművész 82 éves volt.

Életének 82. évében hagyott itt minket Szilágyi István, aki több mint 200 hazai alkotásban szerepelt közel 60 éves pályafutása során. Utoljára a 2017-es A sátán fattya című történelmi filmben láthattuk, de az elmúlt években szerepelt a Berosált a rezesbanda című ifjúsági filmben, valamint felbukkant a Kossuthkifli és a Ketten Párizs ellen című hazai sorozatokban is.

Színészi pályáját az egri Gárdonyi Géza Színházban kezdte, majd az Irodalmi Színpad, később pedig a Vidám Színpad előadásaiban szerepelt. ’75-ben került a Pécsi Nemzeti Színházhoz, rá egy évre pedig a Vígszínházhoz. 1998-tól a Győri Nemzeti Színház tagja volt egészen 2016-ig. A ’90-es években ő volt a Lottó reklámarca is.

A színész leghíresebb szerepe azonban kétségkívül Lópici Gáspár megformálása volt a Keménykalap és krumpliorrban. De szerepelt többek között a Régi idők focija, a 80 huszár, a Talpuk alatt fütyül a szél, az Angi Vera, a Pogány Madonna, a Te rongyos élet, A napfény íze, a Rokonok, a Kaméleon és a Dobogó Kövek című filmekben is.

Szilágyi sorozatokban is megfordult: láthattuk őt A Tenkes kapitányában, A fekete városban, a Beszterce ostromában és a Hungária Kávéházban is.

A színész 82 évesen vesztette életét, nagy valószínűség szerint gyilkosság áldozata lett.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya