Hírek

A 10 éves Cseh Filmkarnevál öt filmmel érkezik

A budapesti Cseh Centrum tizedik alkalommal szervezi meg február 21–25. között a Toldi moziban a kortárs cseh filmművészet legjobb és legfrissebb alkotásait felvonultató Cseh Filmkarnevált. Az esemény, melynek fő támogatója a Staropramen, idén öt filmet vetít.

„A tavalyi kényszerű szünet után hagyományos formátummal és megújult erővel térünk vissza, hogy bemutassuk a cseh filmművészet elmúlt két évének legjobb alkotásait. Az öt legerőteljesebb és a közönség számára legérdekesebb film kiválasztása talán még egy kicsit nehezebb is volt, mint eddig, hiszen kétségtelen, hogy a cseh filmművészet, köszönhetően a kiváló fiatal filmesek új, erős generációjának, ismét felemelkedőben van” – osztotta meg gondolatait Adéla Gálová, a Cseh Centrum igazgatónője.

Az ötnapos cseh moziünnep nyitófilmje Szlovákia Oscar-nevezett filmje, a koprodukcióban készült az Áldozat, melynek főhőse a Csehországban élő ukrán Irina, akinek fia súlyos állapotban kerül kórházba. Michal Blaško filmje izgalmas dráma egy nőről, aki a rasszista társadalmi közegben a családja és az igazság keresése között hányódik. A filmet a bemutatót követően a JUNO11 Distribution forgalmazza Magyarországon. Az film vetítését beszélgetés követi Vita Smachelyuk főszereplővel és Jakub Medvecký  forgatókönyvíróval.

A második napon a provokatív tartalmairól ismert tinédzserkorú influencer, Anna eltűnésének történetét ismerhetjük meg. Az #annaismissing izgalmas thriller – a nemzetközi sikerű, Emmy-díjas #martyisdead című websorozat szabad folytatása, és egy aktuális témára, a kiskorúak online jelenlétének csapdahelyzeteire hívja fel a figyelmet. 

A harmadik napon az Éjjel érkezett alkotói olyan kérdésekre keresik a választ, hogy vajon az anyáknak és az anyósoknak mindig igazuk van. Vajon jót akarnak nekünk? A fekete humor és a horror határán egyensúlyozó filmdráma fiatal főszereplői még nem sejtik mi vár rájuk, amikor hívatlanul betoppan hozzájuk egyikük  édesanyja. Az Éjjel érkezett című film vetítését szintén beszélgetés követi Jan Vejnar és Tomáš Pavlíček rendezőkkel.

A pszichológiai feszültséget a legvégsőkig fokozza a negyedik napon vetített Néma titkok. Az állatorvos Martin egy súlyos agysérülés következtében elveszíti minden képességét, hogy kommunikáljon a külvilággal.Körülötte azonban ott maradnak azok a nők, akik fontosak voltak az életében: a felesége Erika, a lótenyésztő Jana és Martin édesanyja, Dana – ők mesélik el a főszereplő történetét, természetesen mindenki kizárólag a saját szemszögéből. Egy lélektanilag erős történet az igyekezetről, hogy megértsük a másik ember mondanivalóját, tetteit és vágyait.

A Filmkarnevál zárófilmje a Pogányok, amelyben egy vallásos nagymama szeretné „megmenteni” boldogtalan családját. A film a tragikusan elhunyt Anna Jablonska azonos című színdarabja alapján készült, a hit, a hagyományos család és a társadalmi erkölcs lényegét és értelmét keresi.  

Filmkarnevált első alkalommal 2012-ben, Miloš Forman 80. születésnapja alkalmából szervezett a budapesti Cseh Centrum. Az első tíz évben 68 film került vetítésre, ezek közül 50 alkalommal magyarországi premierről volt szó. A Filmkarneválok vendégei voltak többek között: Jiří Menzel, Petr Zelenka, Tomáš Pavlíček, Andrea Sedláčková, Zdeněk Viktora, Adam Sedlák, Jan Novák, Oliver Malina-Morgenstern rendezők; Iva Janžurová, Zuzana Krónerová, Bárdos Judit, Ha Thanh Špetlíková, Kerekes Vica színművésznők és nem utolsó sorban Bán János és Jiří Konvalinka színészek.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com