Hírek

A Bosszúállók mesterhármast csináltak a kasszáknál

Esélye sem volt az új premiereknek. A rekordokat döntő Bosszúállók: Végtelen háború annyit szerzett harmadik hétvégéjén, mint más filmek összesen.

Már az ötödik legtöbb bevételt hozó film a Russo testvérek által készített Marvel-opusz, ami világszerte 1,6 milliárd dollárt szerzett. A lendület azonban nem állt meg, így hamarosan elérheti a 4. helyezett, a Jurassic World számait is. Aztán már csak a Star Wars: Az ébredő Erő, a Titanic és az Avatar vannak előtte – ezt a három alkotást legyőzni azonban keményebb dió. Az ébredő Erőnél nagyobb nyitóhétvége ugyanis nem jelenti azt, hogy egyből übereli az összbevételét is, bár a heti visszaesésekkel kapcsolatban egyelőre nem kell a Disney-nek aggódnia.

A Végtelen háború 46,1%-os visszaesése természetesnek mondható, és így is termelt Amerikában a film 61,8 milliót a hétvégén. A héten Kínában is bemutatták a filmet, így ez is bőven megdobta a nemzetközi eredményeket.

A héten két új filmet is bemutattak, de egyik sem igazán komoly versenyző. A nyár eleji blockbuster időszakhoz képest egy visszafogott hétvégét kaptunk. A 2. helyen Melissa McCarthy új vígjátékát, A partiállatot találjuk, míg a dobogó harmadik fokára a Breaking In című home invasion thriller állhatott fel.

A toplistában a legkisebb visszaesést a Hang nélkül érte el, mely közel 270 milliós összbevételnél jár – a büdzsé 17 millió volt.

Nem meglepő, hogy a Paramount stúdió egyből folytatást is kér a filmhez. A Fekete Párducot pedig továbbra sem lehet kikergetni a 10-es listából. Jelenleg minden idők tizedik legjobban kereső filmje.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya