Hírek

A Bosszúállók stábja cáfolta a fan teóriát, miszerint a Hangya úgy öli meg Thanost, hogy felmászik a seggén és ott óriássá változik

Ami A Gyűrűk Ura-trilógiának a sasok, az a Thanos seggébe avászkodó Hangya a Marvelnek. A Végjáték rendezőpárosa mellett az érintettek közül a megbecstelenített ánusz mindkét oldala, Josh Brolin és Paul Rudd is véleményezte a meredek fan teóriát.

A Bosszúállók: Végjáték már a küszöbön áll. Minden idők egyik legnagyobb blockbuster eseményét azonban megelőzte a rajongók kreativitása, akik máson sem törték a fejüket, minthogy a Bosszúállók nevükhöz híven hogyan fognak bosszút állni a Föld lakosságának felét a Végtelen háborúban egy csettintéssel elkaszáló főgonoszon, Thanoson. Az eddigi legkreatívabb és amúgy leglogikusabb megfejtése a történetnek, hogy a folytatásban a csapathoz csatlakozó Hangya egészen parányivá zsugorodik össze, majd észrevétlenül behatol az erről mit sem sejtő Thanos segglyukán és ott óriássá változik, ezzel véget vetne a gonosz regnálásának.

Az internet mémgyárai robbanásig fűtötték a kazánokat

és végül az elmélet akkora ismertséget vívott ki magának, hogy arra már az alkotók is kénytelenek voltak reagálni. Megszólalt a Marvel Univerzum Hangyája, Paul Rudd, aki ugye a dicstelen misszióval a történet hősévé válhatna. „Vicces fan teóriákat olvasni az interneten, és mostanában mindenki erről kérdez.” – kezdi nyilatkozatát a színész – „Viszont sajnos ezek a teóriák 99%-ban nem igazak. De ez legalább egy kreatív megfejtés.”

Egy másik interjúban pedig kifejtette, hogy szerinte a Végtelen háborúból kiderült, hogy Thanos tűrőhatára elég nagy, így egyáltalán nem biztos, hogy működne a végbél-bevetés.

https://twitter.com/filmgloss/status/1020660381105250310?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1020660381105250310&ref_url=http%3A%2F%2Fwww.pajiba.com%2Ffilm_reviews%2Fjosh-brolin-reacts-to-the-antman-thanos-butt-theory.php

Sajnos hasonlóan elutasítóan nyilatkozott a film rendező testvérpárosa, Joe és Anthony Russo. A ComicBook.com-nak adott nyilatkozatban sajnos elhangzik a teória egyértelmű és végleges cáfolata. „Nézd, az van, hogy Thanos rendkívül erős. A bőre szinte sérthetetlen. A kérdés az, mi történne a Hangyával, ha megpróbálná. Működne? Hát marhára nem működne, sőt elég rossz vége lenne.” – cáfolt Joe Russo, amihez Anthony csak annyit tett hozzá, ha Doctor Strange 14 milliószor lepörgette a Bosszúállók és Thanos csatájának végkimenetelét, lehet, hogy erre nem számított.

Ekkor úgy tűnt, ezzel a történet lezártnak tekinthető, amikor megszólalt a másik érintett. A történetben ezidáig durván nyerésre álló antagonistát, Thanost megformáló színész, Josh Brolin olyan szürreális videót dobott az internetre, amitől még Henry Cavill Supermanes videóválasza is bajszot növesztett. A színész ugyanis bemutatta, hogy nézne ki a csata, ami a seggében zajlik, egyúttal szabadjára engedte a #flushanantman hashtaget.

A Bosszúállók: Végjáték április 25-én debütál a hazai mozikban, hogy Thanoson belül vagy kívül zajlik a harc, az hamarosan kiderül.

 

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés