Hírek

A Csak a szél is meghívást kapott a Les Arcs Európai Filmfesztiválra

lesarcsff_2012Fliegauf Bence Csak a szél című filmje is meghívást kapott a szombaton kezdődő Les Arcs Európai Filmfesztiválra, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg a francia Alpokban.

A kétezer méter magasan fekvő Les Arcs síparadicsomban egy hétig tart a kizárólag európai filmeknek szentelt seregszemle, amelynek alapvető célja a szakma mellett a nagyközönségnek is bemutatni a független európai filmek sokszínűségét. A mintegy hatvan meghívott európai szerzői nagyjátékfilm közül a franciaországi mozibemutató előtt kilenc európai alkotást itt láthat először a közönség, köztük az idei legjobb idegen nyelvű film Oscar-kategóriájába nevezett magyar produkciót is. A Csak a szél című filmet 2013. június 12-től vetítik a francia mozikban.

A hivatalos versenyprogramban 12 európai – két belga, egy brit, dán, görög, ír, izlandi, német, olasz, orosz, spanyol, szerb – alkotás versenyez a Kristály Nyíl elnevezésű fődíjért, amelyet péntek este adnak át. A zsűri elnöke idén Cristian Mungiu, a cannes-i filmfesztiválon több ízben díjazott, 2007-ben első filmjével a fődíjat elnyert fiatal román filmrendező.
Az első Les Arcs-i fesztiválnak Magyarország volt a díszvendége: 2009-ben 12 magyar kortárs filmet és azok alkotóit is megismerhette a közönség, a versenyprogram zsűrijének elnöke pedig Szabó István filmrendező volt. A következő évben Dániát állította a középpontba Frédéric Boyer művészeti igazgató, aki korábban a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű szekcióját vezette, egy éve pedig a New York-i Tribeca Filmfesztivál programigazgatója. Tavaly Olaszország volt a főszereplő, idén pedig a belga filmművészet és alkotói a díszvendégek. Összesen 14 alkotást láthat a közönség az európai filmgyártás terén jelenleg egyik legkreatívabbnak számító Belgiumból.

A filmbemutatók mellett – amelyekre 10 ezer nézőt várnak a szervezők – a fesztivál minden évben jelentős szakmai programokat kínál több száz meghívott producer, forgalmazó és a filmtervekkel érkező rendező számára. A koprodukciós fórumon évről évre egyre több európai filmtervet mutatnak be, a tavalyi 80 után idén 150 pályázatból válogatták ki a szervezők azt a 27 projektet, amelynek alkotói meghívást kaptak Les Arcs-ba. A végzős filmrendezőszakos hallgatók számára rendezett Film School Village programban pedig kilenc filmtervet mutatnak be, köztük a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén diplomázott Csuja László Beavatás című projektjét.

A Les Arcs Európai Filmfesztivált két, a környékről származó fiatal filmes szakember hívta életre 2009-ben. A rendezvénnyel elsősorban az európai filmeseket kívánják segíteni abban, hogy alkotásaik minél nagyobb és szélesebb nemzetközi rétegekhez eljuthassanak. Az Alpok festői környezetében található hófödte Les Arcs a világ egyik legkülönlegesebb, komoly infrastruktúrával, több vetítésre alkalmas helyszínnel ellátott síterepe, ahol a filmfesztivál a filmrajongók mellett a síelni vágyóknak, a hegyek szerelmeseinek, a profi filmeseknek és a helyi érdeklődőknek is egy héten át színes programsorozatot kínál, egyebek mellett a szakmai résztvevőknek rendezett European Cinema Ski Cup elnevezésű műlesikló versenyt vagy a sífelvonókban rendezett néhány perces filmprojekt-bemutatókat.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com