Hírek

A Disney és a Marvel James Gunnról tárgyal

Fordulni látszik A galaxis őrzői 3 rendezőjének ügye. A projekt éléről eltávolított James Gunnt a Marvel már visszahozná a rendezői székbe, állítólag már erről tárgyalnak Disney-vel.

Mint arról korábban többször beszámoltunk, A galaxis őrzői 3 színészei rendre kiállnak az első 2 részt rendező James Gunn mellett, nagyjából azóta, hogy korábban megjelent ízléstelen Twitter bejegyzései után megvonták tőle a bizalmat.

Chris Pratt és Zoe Saldana már másnap reagált a kirúgás hírére, Dave Bautista pedig egyenesen megfenyegette a gyártó stúdiót, hogy ha így állnak a dolgok, nélküle kell folytatniuk a filmet. A hónap végén egy nyílt levél jelent meg a színészek – többek között Bradley Cooper és Vin Diesel – aláírásával, akik a rendező visszatérését kérték a stúdiótól.

A galaxis őrzői nyílt levélben álltak ki a múlt héten kirúgott James Gunn mellett. Ehhez mit szóltok?

Közzétette: Filmtekercs.hu – 2018. július 30., hétfő

Néhány napja Bob Iger Disney CEO nyilatkozata alapján még úgy számoltunk be az ügyről, hogy nem várható fordulat, a Deadline információi szerint azonban a két főszereplő cég – a gyártó Marvel és a forgalmazó Disney – között megindultak a zárt ajtós tárgyalások.

Amennyit addig biztosan tudunk, hogy a film várhatóan továbbra is 2020-ban kerül a mozikba. Az elhúzódó rendezőkérdés ellenére ez mindkét cég célja, így hamarosan végleges döntést kell hozni a kérdésben.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya