Hírek

A Disney ismét okítja nézőit a kulturális érzéketlenség terepén

Új figyelmeztető szövegek jelentek meg a Disney+ platformján lévő filmek – többek közt a Pán Péter, a Dumbó, a Fantázia és a Susi és Tekergő – előtt, melyek igyekeznek felhívni a figyelmet az elavult ábrázolásmód kapcsán.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli idén a Fantázia című Disney-klasszikus, ennek örömére pedig az egeres megavállalat megtisztelte egyik első nagy produkcióját, és egy figyelmeztető felhívással „kért bocsánatot” az érzéketlen részletek miatt. Nemcsak a Fantázia, de a Dumbó (1941), a Pán Péter (1953) de még a Susi és Tekergő (1955) is részesült hasonló kezelésben.

„Az alábbi mozgókép negatív ábrázolással vagy rossz bánásmóddal él más kultúrákhoz tartozó emberekkel kapcsolatban.”

– áll a leírásban – „Ezek a sztereotípiák helytelenek voltak akkor, és helytelenek most is. Ahelyett, hogy eltávolítanánk a tartalmat, szeretnénk elismerni káros hatását, hogy tanulhassunk belőle és egy párbeszéd kezdeményezésével egy befogadóbb jövő elé nézhessünk. A Disney elkötelezett az emberi élményvilág gazdag diverzitásán alapuló inspiráló és nagyratörő történetek megalkotásában.”

Annak ellenére, hogy a Disney arra hivatkozik, hogy nem törölnek le tartalmat, a Rémusz bácsi meséi című 1946-os zenés mesét mégsem töltik fel, ugyanis a film megítélése igencsak neccessé vált a fekete amerikaiak bemutatása miatt.

Kinek a dolga elmagyarázni, miről szól az Elfújta a szél?

Már tavaly, a Disney+ streaming-szolgáltató novemberi indulását követően nem sokkal jelentek meg ilyen és hasonló feliratok egyes tartalmak kapcsán. Júniusban például az HBO Max tördelte a vállalati kezét, mert nem tudta, mit kezdjen az Elfújta a szél című amerikai megaklasszikussal – először levette szolgáltatásából a déli rabszolgatartók romantikus világába kalauzoló alkotást, majd visszatette és szintén figyelmeztetőkkel látta el a kontentet.

Egyes epizódokat a Balfékek (Community) és A stúdió (30 Rock) című sorozatokból eltüntettek, ugyanis megjelent bennük a blackface jelensége – amikor egy fehérbőrű személy feketére mázolja az arcát, hogy az afroamerikai közösség egy tagját utánozza.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com