Fókuszban Hírek

A Disney+ novemberben indul, árat is tudunk

A Disney végre közölte, mikor indul és mennyibe kerül majd saját, földrengető méretű streaming szolgáltatása, a Disney+.

A Disney+ streaming platform most az óriásvállalat első számú prioritása: egy olyan fejlesztés, ami nem csak a cégre, de a világ egész moziiparára hatalmas befolyással bír majd. A Disney most csütörtökön, egy befektetői prezentáció során pedig végre azt is elmondta: az Egyesült Államokban november 12-én élesedik a platform, reklámmentes lesz, és 6,99 dollárba kerül havonta (vagy 69,99 dollárba évente) – írta meg az IndieWire.

Nincs konkrét információ arról, hogy a Disney+ mikortól lesz elérhető Magyarországon, de a cég két éven belül a világ minden részére ki akarja terjeszteni a szolgáltatást. Nyugat-Európa már 2019 utolsó negyedévében megkapja az elérést, Kelet-Európa pedig 2020 végén; Magyarország ezen belüli meghatározása nem ismert.

Ha a most közölt árakat egy az egyben forintra konvertáljuk, akkor a szolgáltatás kb. kétezer forintba kerülne havonta, vagy húszezer forintba évente. Ha azonban arra az elterjedt gyakorlatra számítunk, hogy a dollárjelet egyszerűen átírják euróra, akkor inkább 2.300 forintos havi és 23 ezres évi számlára számíthatunk; feltéve persze, hogy az árak összegszerűen nem váltakoznak országonként vagy régiónként.

Kép a prezentációról. Fotó: Disney / IndiWire.
Kép a prezentációról. Fotó: Disney / IndieWire.

A Disney saját streaming platformja millió másik franchise és cím mellett magába foglalja majd a teljes Marvel-univerzumot, a Star Warst, az Avatar-univerzumot, a Pixar alkotásait és persze a Disney-rajzfilmeket. Amikor a Disney+ elrajtol, az többek között a Marvel kapitány, csaknem az összes Pixar-nagyfilm és rövidfilm, a két korábbi Star Wars trilógiaAz ébredő erő és a Zsivány egyes világelső streaming debütálását is jelenti majd. Emellett már az első naptól elérhető lesz A Simpson család első 30 évada és legalább tíz jól ismert Disney-klasszikus, köztük az Aladdin, a 101 kiskutya és A szépség és a szörnyeteg. Huszonöt saját, eredeti sorozat és tíz saját gyártású film is megjelenik ugyanekkor. Kortárs és régebbi sorozatoknak összesen 7.500 epizódja érhető majd el rögvest induláskor, valamint 400 korábbi és 100 friss mozifilm.

A Disney határozottan „családbarát” platformként határozza meg a Disney+ szolgáltatást. A streaming platformon nem lesz helye kockázatos tartalmaknak. Arra a Hulu szolgálhat majd, esetleg: a Disney-nek ugyanis a Huluban is tulajdonosi részesedése van.

Disney

A Disney+ az első a nagy, dedikált brand-platformok sorában, amelyek a következő évek során alaposan átalakítják majd a tévé- és mozipiacot. Maga a Disney jelenleg a világ messze legnagyobb mozivállalata. Amióta a cég nemrég megvásárolta a Fox birodalom darabjait,

a Disney a becslések szerint a világon szórakoztatóipari tartalomra elköltött összes pénz 11%-át adhatja,

illetve az Egyesült Államokban elköltött ilyen összegek 23%-át.

A cég világszerte 60-90 millió előfizetőre számít még 2025 előtt – írja a Variety. A Disney a 2020-as pénzügyi évben 1 milliárd dollárt költ el a Disney+ saját tartalmainak fejlesztésére és másik csaknem 1 milliárdot az üzemeltetésre; a saját tartalmakra szánt költés még 2025 előtt felemelkedhet akár évi 2,5 milliárd dollárra is.

Egyetlen szórakoztatóipari vállalat ilyen mértékű dominanciája sokakat aggaszt. Többek között a Filmtekercs is úgy látja: a Disney az eddigi tapasztalatok szerint agresszíven piacoptimalizálja az alkotásait – lásd Marvel és Star Wars – és sokkal inkább az iparilag gyártott, óvatosan középszerű minőségű, ám csúcstechnikás populáris kultúrát képviseli, semmint az előremutató vagy pláne filmművészeti értékű alkotást. Amire tehát számítunk: jól kimért, minden merészségtől megfosztott, könnyen marketingelhető tartalmak rettenetesen dübörgő diadalútja, és előbb-utóbb olyan franchise-ok, amelyek még a Star Wars– és a Marvel-univerzum jelenkori sikerét is felülmúlják.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..