Hírek

A Ted Lasso után Taika Waititi is szívmelengető focis vígjátékkal támad – A győztes gól előzetes

A kiszőkített Michael Fassbender a világ egyik legrosszabb csapatának edzője lesz A győztes gól című filmben.

Sokan már nem is reménykedtek benne, hogy A győztes gól (Next Goal Wins) valaha a közönség elé kerül, hiszen már 2020-ban befejeződött a forgatás, aztán a koronavírus-járvány és Armie Hammer botránya – aki mellékszerepet játszott a filmben – miatt egyre tolták a bemutatót. Az újraforgatásokon végül Will Arnett pótolta Hammert, most pedig megérkezett az első előzetes, amely alapján érdemes kivárnunk a novemberi premiert.

A trailer a Waitititől megszokott feel-good hangulatot árasztja: nem nehéz a szívünkbe zárni az óceániai kis sziget, Szamoa esélytelen focicsapatát, amelynek sikerült elszenvednie a nemzetközi futballtörténelem leglátványosabb vereségét: 31-0-ra kikaptak Ausztrália ellen 2014-ben. Ez érthető módon nagyon megtépázta a csapat morálját, és mint az előzetesből kiderül, azóta is vereségek kísérik őket. Megjelenik azonban Michael Fassbender egy másik kontinensről érkezett futballedző, Thomas Rongen szerepében, hogy egyedi szemléletével kísérletezzen a játékosokon. Ahogy a trailerből is kiderül, a „történelem legnagyobb vereségsorozatáról” szóló történet komédiába hajlik, a felvételek alatt az ABBA Take a Chance on Me című dala szól.

Úgy tűnik, Thomas legalább annyit fog tanulni ettől a csapattól, mint amennyit ők fognak tanulni tőle.

Az alaphelyzet több szempontból is emlékeztet az Apple sikersorozatára, a Ted Lassóra, amely a pozitív életszemléletet a terror határára tolva hirdeti a nicecore minőséget – Waititi ennél azért karcosabb szokott lenni, így nem csak az a kérdés, a teljes film milyen hangnemet üt meg, hanem hogy tud-e függetlenedni Jason Sudeikis sorozatától. Amikor Waititi a Twitteren bemutatta a film plakátját, a legkevésbé cinikus filmjének nevezte az új darabot.

Szamoa csapatáról már készült egy azonos című dokumentumfilm, amit 2014-ben több filmfesztiválon sikerrel játszottak. A dokumentumfilm hatással volt Waititire is, aki még a címet is megtartotta.

A rendezés mellett Waititi A győztes gól forgatókönyvét közösen írta Iain Morrisszal (The Inbetweeners). A színészek között Will Arnett (Az ítélet: család) mellett Elisabeth Moss (A szolgálólány meséje), Oscar Kightley (Duckrockers), Rhys Darby (A zászlónk halált jelent), David Fane (800 Words), Beulah Koale (Hawaii 5-0), Uli Latukefu (Young Rock), Angus Sampson (The Lincoln Lawyer) és Kaimana is látható – aki a filmmel debütál színészként. Waititi természetesen magára is osztott egy kisebb szerepet.

A győztes gól magyar premierje várhatóan november 30-án lesz.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!