Hírek

A-kategóriás fesztiválon debütál az új magyar HBO-s sorozat

Még nem volt meg az itthoni premierje Szentgyörgyi Bálint  A besúgó című sorozatának, de máris magáénak tudhat egy olyan címet, amelyet eddig egyik magyar sorozat sem: A-kategóriás, nemzetközi filmfesztiválon lesz a világpremierje.

A Genfi Nemzetközi Filmfesztivál (GIFF) keretén belül a „nemzetközi sorozat” (International Series) kategóriában fog versenyezni az HBO új magyar sorozata. A november 5-14. között megrendezésre kerülő fesztiválon a sorozat alkotója, Szentgyörgyi Bálint és az HBO producere, Závorszky Anna is részt vesz a november 7-i díszbemutatón, ahol a vetítés után közönségtalálkozóra is sor kerül. „Alapvető alkotói misszómnak tekintem a hazám történetének átélhetővé tételét egy nyugat-európai közönség számára. Így hatalmas büszkeséggel és várakozással tölt el, A besúgó genfi debütálása.” – nyiltakozta az író-rendező.

A sorozat 1985 kommunista Magyarországában játszódik, a politikai változások küszöbén.

A húszéves Geri  tele van izgalommal és várakozással; Budapestre költözik, hogy a Gazdaságtudományi Egyetemen tanuljon. Kollégiumi élete első napján csatlakozik egy csapat demokratikus ellenzéki fiatalhoz, akik tüntetéseket szerveznek a kommunista rendszer ellen. A csoportot Száva Zsolt, a karizmatikus fiatal diák vezeti, aki hamarosan Geri legjobb barátja lesz. A vidéki srác élete egy pillanat alatt megváltozik a gyönyörű lányok, bulik és politikai viták hatására. Geri azonban súlyos titkot őriz: az Állambiztonság besúgója, akinek nincs választása: ha életben akarja tartani súlyosan beteg öccsét, akkor szüksége van az állam által biztosított gyógyszerre.

A sorozat főbb szerepeiben olyan tehetséges fiatal színészek láthatóak, mint Váradi Gergely, Patkós Márton,  Szász Júlia, Szőke Abigél,  Lengyel Benjámin, Varga Ádám,  Hermányi Mariann, Borbély Richárd, Márkus Luca és Vas Judit Gigi.  Mellettük olyan tapasztalt színészeket láthatunk még, mint  Thuróczy Szabolcs, Mácsai Pál, Funtek Frigyes,  Radnay Csilla,  Szabó Simon, Gyabronka József Znamenák István, és Hajdu Szabolcs.

A 8 részes első évadának író-rendezője Szentgyörgyi Bálint, a további rendezői Mátyássy Áron és Miklauzic Bence. Az HBO producerei Závorszky Anna és Johnathan Young, a gyártásért a Proton Cinema és producerként Petrányi Viktória felel.

Incze Kata

Incze Kata 2018-ban végzett a kolozsvári Sapientia filmkészítés szakán, mester tanulmányait is ott folytatta. Jelenleg diplomafilmjét készíti, rendezőasszisztensként dolgozik és rendszeresen publikál a Filmtetten is. Szereti a hollywoodi reneszánszt, az amerikai független filmeket és mindent, amiben sokat beszélnek és mégis izgalmas.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com