Hírek

A két óriásszörny összecsap – Megérkezett a Godzilla vs. Kong előzetese

Pontosabban berobbant a két óriásszörny csatájáról szóló Warner Bros. mozifilm brutál látványos előzetese.

Mindkét karakter számára igencsak messzire nyúlik vissza a (mozi)történelem: az első, amerikai King Kong film 1933-ban látott napvilágot, amelyben az akkoriban innovációnak-revelációnak számító stop motion-technikát és különféle effekteket alkalmaztak. Godzilla filmes születését pedig 1954-re tehetjük, ekkor jelent meg a Honda Isiró rendezte japán sci-fi Godzilla címmel. Az amerikaiak nem tétlenkedtek sokáig – két évvel később máris megcsinálták saját változatukat Godzilla, King of the Monsters! címmel, és ekkor lett a karakter nemzetközileg is ismert. Azóta

mindketten megszámlálhatatlan (ez nem túlzás) mennyiségű filmfeldolgozásban születtek újjá:

csak az utóbbi néhány évben a Godzilla-franchise-on belül készült egy 2014-es film Gareth Edward rendezésében és 2019-ben annak folytatása, a Godzilla II – A szörnyek királya; ezóta várják a rajongók a két gigász összecsapását. Bár nem e filmsorozat része, de 2016-ban egy Shin Gojira című japán akciófilm is született Godzilla főszereplésével. A másik óriásszörnyről az elmúlt években pedig 2017-ben a Kong: Koponya-sziget került bemutatásra, amit még a blockbustereken belül is kiemelt látványvilágáért dicsértek agyon.

Az előzetes biztosít minket arról, hogy megkapjuk azt, amit egy, a két legendás óriásszörny összecsapásáról szóló blockbustertől várunk: elképesztő látványvilágot és akciódús jeleneteket.

A Godzilla vs. Kong rendezői székébe Adam Wingard került, akinek magyar mozikba egyelőre nem jutott el filmje. Olyan thrillerekért felelt, mint a You’re Next vagy a Death Note, de a sikert a Dan Stevens főszereplésével készült The Guest hozta el számára. A Godzilla vs. Kong főbb szerepeiben Alexander Skarsgård, Millie Bobby Brown, Rebecca Hall, Brian Tyree Henry, Kyle Chandler, Julian Dennison, Lance Reddick, Deminán Bichir, Shun Oguri és Eiza González lesz látható – írja a ComingSoon.net.

Az év szörnyfilmjéért 2020 végén streamingháború folyt a Netflix és az HBO Max között, a csatából pedig végül utóbbi került ki győztesen. A Godzilla vs. Kong a Warner Bros. 2021-es nagyágyúi között szerepel, a premierre ráadásul a tervezettnél egy hónappal hamarabb, március 26-án kerül sor.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com