Hírek

A-listás színészek szólaltatják meg a Pixar következő eredeti filmjének szereplőit

Chris Pratt a Lego-kaland után megint szinkronhangként működik közre

 A hihetetlen család 2 és Toy Story 4 után ismét eredeti filmmel érkezik a Pixar: az Onward 2020-ban debütál majd, amihez a mai napon Hollywood ünnepelt csillagait sikerült szerződtetni.

Chris Pratt, Tom Holland, Julia Louis-Dreyfus és Octavia Spencer is csatlakozott a Pixar következő eredeti, sosem hallott történetéből készülő filmjéhez. A idei és a következő évben nem látunk eredeti produkciót, csak folytatást a Pixartól: az animációs Oscar egyik nagy várományosának számító A hihetetlen család 2. után jövő nyáron mutatkozik be aToy Story 4. Az Onward néven futó projekt a Pixar első eredeti munkája a két Oscar-díjas Coco óta, amit a Szörny Egyetem alkotója, Dan Scanlon ír és rendez.

A Pixar az Onward történetéből is elhintett morzsákat a rajongóknak: új filmjük egy fantasy lesz, ami két elf testvérről szól majd, akik kalandra kelnek kideríteni, létezik-e még varázslat világukban. A filmről először tavaly a Disney egyik rendezvényén beszélt a rendező, ami akkor még Suburban Fantasy World projekt néven futott.

„A Pixarnál igyekszünk olyan történeteket elmesélni, amik tartalmaznak valamilyen személyes igazságot” – magyarázza Scanlon. „Az Onward történetét a bátyámhoz fűződő kapcsolatom inspirálta.”

Az Onwardot várhatóan 2020 márciusában láthatjuk moziban.

 

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.