Hírek

A Macskák búcsút inthet az Oscarnak

A Macskákra rájárt a rúd már azóta, hogy megjelent az első előzetese. A borzasztó CGI-cirmosokat gúnykacaj fogadta, a filmet pedig általános elégedetlenség a kritikusok részéről. A különböző céhek sem látták meg benne az értéket, tehát a Universal úgy döntött: inkább meg sem próbál kampányolni neki.

Ha a 2012-es A nyomorultakra gondolunk, láthatjuk, mennyire helye lehet a nagyvásznon egy musicalnek. Oscar- és Golden Globe-eső, látványos bevételek és kritikai elismerés övezte, így az, hogy Tom Hooper egy másik musical-klasszikus filmre vitelére vállalkozott, jó jelnek tűnt. Aztán amikor megjelent az első előzetese, a Macskák internetes köznevetség tárgyává vált, amivel szinte azonnal elesett a díjszezon dobogójától.

Eljött a decemberi premierdátum, de hiába pozicionálták jól a filmet (gyakorlatilag a Skywalker kora az egyetlen ellenfele), a kritikusok szemében nem tudott bizonyítani – a rémes CGI-bunda mégsem kincset rejtett. A Macskák a Metascore-on jelenleg 32 ponton áll a kritikusok listáján, míg a Rotten Tomatoes összesítése szerint csak a kritikák 18 százaléka pozitív. Mi nem voltunk jó véleménnyel róla, és a The Hollywood Reporter gyűjtése alapján a legnagyobb szaklapok kritikusai sem voltak elragadtatva tőle.

Habár az említett oldalak és más online értékelések alapján a moziba járók szemében nem veszett ügy,

a Macskák a nyitóhétvége alatt 6,5 milliót keresett csupán.

Ez egy majdnem 100 millióból készült filmnél határozottan kevés. A Universal helyzetén a technika ördöge sem segített, hiszen a stúdió kénytelen volt a premier után vizuálisan felújított kópiákat küldeni a moziknak, a filmben ugyanis kisebb-nagyobb látványhibák is maradtak.

A Macskák eleve bajban volt az idei díjszezon tekintetében: nemcsak az év végére tették (amivel kieshetett volna a jelölési időszakból), de még a különféle céheknek sem voltak hajlandóak korábban bemutatni. Ez persze nem lett volna kötelezően rossz jel, de aztán a jelölések sem futottak be. December 17-én kiderült, hogy az Oscar Legjobb betétdal-kategóriájában egyáltalán nem esélyes Taylor Swift szerzeménye – ami elég kínos, tekintve, hogy még A Lego-kaland 2. végefőcímdala is helyet kapott a listán. Az énekesnő egy Golden Globe-jelöléssel vigasztalódhat, és a tudattal, hogy ezzel ő szállította a Macskák egyetlen Globe-jelölését.

A stúdió, úgy látszik, értette a finom jelzéseket. A Variety vette észre, hogy a Universal eltávolította a saját „For Your Consideration” oldaláról a filmet: itt találhatóak azok az alkotások, amelyeket a stúdió a díjszezonra szán. Ezzel együtt a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia streaming platformján sincs jelen, holott az Akadémia tagjai itt láthatják az Oscarért induló filmeket. Ez minden jel szerint azt jelenti, hogy hiába tűnt sokáig a Macskák a Universal lehetséges póttervének (még mi is úgy kezeltük), a versenyt máris elvesztette, azaz nem fognak kampányolni érte. Esetleg átcsoportosítják az erőforrásaikat máshová? Talán a Mihez, tekintve, hogy az erősen képviselteti magát számos jelöltlistán is?

Avatar

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya