Hírek

A nagy füzet – Szöllősi Géza és Dobos Tamás kiállítása a NextArtban

szasz_janos_nagy_fuzet_2Agota Kristof (Kristóf Ágota) A nagy füzet című kisregénye, illetve Szász János abból készített filmje inspirálta Szöllősi Géza kollázsait és Dobos Tamás fotóit, amelyekből hasonló címmel nyílt kiállítás csütörtök este a budapesti NextArt Galériában.

Szász János rendezőnek a magyar származású svájci írónő negyven nyelven megjelent regényéből készült filmjét, A nagy füzetet csütörtökön mutatják be a magyar mozik, ebből az alkalommal nyílt meg a NextArt képzőművészeti kiállítása is.

Háború van. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, ahol a gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. A két fiú úgy dönt, nem lesznek kiszolgáltatottak, hanem megedzik a testüket és lelküket a világgal szemben. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a nagy füzetbe –ismertette a regény és a film tartalmát a kiállítás megnyitóján a galéria tulajdonos-vezetője.

Németh Orsolya beszámolója szerint Szöllősi Géza A nagy füzet című munkáját Kristóf Ágota regénye ihlette. A művész igénye volt visszatérni az analóg technikához, amely a digitális munkák után a gyűjtés, a kollázskészítés, a hozott és használt matériából készülő alkotás vágyát testesíti meg. Szöllősi jegyzetlapokat, régi képeket, újságokat, csupa nagyszülői hagyatékból származó alapanyagot használt fel – mondta el.

Dobos Tamás felvételeiről szólva Németh Orsolya elmondta: A nagy füzet című film still fotográfusaként a művész arcvonásokat, tekinteteket, testtartásukban is a háború okozta sebeket viselő karaktereket örökített meg. „Fotóinak szereplői a múltba vezetnek bennünket: fiókból előkerülő, meggyűrt fotók, elsárgult emlékezet, megviselt lelkek. Dobos Tamás portréi mesélnek és megszólítanak, fotográfiai eljárásmódja, szemlélete érzékeny időutazás a múltba” – méltatta a felvételeket a galériavezető.

Andrew G. Vajna filmszakmai kormánybiztos köszönetet mondott Szász János rendezőnek, amiért a film ötletével pályázott a Magyar Nemzeti Filmalapnál, és a szervezet döntőbizottságának, amiért támogatták azt.

Mint emlékeztetett, a játékfilm nemrég a régió legjelentősebb filmmustrája, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál Kristály Glóbusz fődíját is elnyerte.

Szöllősi Géza és Dobos Tamás kiállítása november 10-ig látogatható az Aulich utcai NextArtban.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com