Az április 24-én a hazai mozikba kerülő Borgman (16) különleges fekete komédia, igazi kultfilm, melyhez a forgalmazó a filmhez méltó bizarr ötlettel állt elő: a hazai plakátnak nem az eredeti magyarítását készítette el, hanem felkérte a Napirajzról ismert Merényi Dánielt, és szabad kezet adott neki egy teljesen egyedi plakát elkészítéséhez.
Merényi természetesen a Borgman megtekintése után látott neki a munkának. A végleges plakátot nemcsak a külföldi jogtulajdonosnak, de a film alkotóinak is jóvá kellett hagyniuk, akik egyaránt lelkendeztek a végeredményt látva – még a rendező, Alex van Warmerdam is elismerően nyilatkozott a munkájáról, ami azért különösen nagy szó, mivel az eredeti plakátot maga Warmerdam rajzolta.
A Grafitember művésznéven is ismert Merényi Dániel reklámszakemberként kezdte pályáját hazánkban, majd Milánóban dolgozott. Később az olaszországi Caldonazzóban egy kerékpárcég inasaként tanulta ki a kerékpárépítés csínját-bínját, melyet a Merényi Bicycles alapításakor hazánkban is kamatoztatott – a kerékpárcég vázépítője és designere is egyben. A képregényrajzolással hobbiból kezdett foglalkozni, hogy elüsse az időt az unalmas reklám-megbeszéléseken. Az így született alkotásokat 2005-től publikálja blogján, a napirajz.hu-n, mely az indulás után nem sokkal váratlan népszerűségre tett szert. A Napirajz sikere a mai napig töretlen, Merényi most az Index és a Comedy Central számára is készít rajzokat.
Grafitember stílusa kiválóan passzol Alex van Warmerdam kultrendező (Északiak, Grimm, Pincér, Emma Blank utolsó napjai) legújabb botrányfilmjéhez, a Borgmanhoz, mely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában debütált – 38 év után ez volt az első holland alkotás, amelyet itt mutattak be! A sokkoló, felkavaró és morbid humorú fekete komédiát a kritikusok egyszerre hasonlítják Luis Bunuel, David Lynch és Michael Haneke alkotásaihoz.
A Borgman április 24-től látható a mozikban, Magyarországon a Mozinet Kft. forgalmazza.