Hírek

A Netflix elkaszálta az Űrhadosztály folytatását

A 2020-ban berobbanó sorozat ígéretesnek és még annál is aktuálisabbnak bizonyult: az amerikai The Office-ért felelős Steve Carell és Greg Daniels ezúttal a Trump által alapított űrhadosztályból (Space Force) készített paródiát. Az első évadot vegyes fogadtatás követte, de még érdemesnek tűnt folytatással előrukkolni. Az idén februárban érkező második évadot viszont már érdektelenség követte, olyannyira, hogy premierjének hetén a streamingcsatorna tíz legnézettebb szériája közé sem fért fel.

Ezt követően a Netflix nem meglepő módon bejelentette, hogy az Űrhadosztálynak nem lesz folytatása. A sorozatban, bár minden megvolt, amitől sikeressé válhatott volna, mégis elbukott – írta a Collider. Carell és Daniels duója már bizonyította, hogy a legszürkébb irodai miliőt, akár egy papírlogisztikai vállalatot is képesek úgy bemutatni, hogy abból a világ egyik legnépszerűbb sitcom-ja legyen. Ezek után joggal hihettük azt, hogy e két alkotó az űrben is elboldogul majd, ráadásul olyan színészek csatlakoztak hozzájuk a produkcióhoz többek között, mint John Malkovich, Ben Schwartz és Lisa Kudrow.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Nem véletlen, hogy a Netflix nem hozott azonnali döntést a folytatást illetően:

ahogyan megírtuk, a streamingóriás fél évet várt, mire úgy határozott, berendeli a széria második évadát. A hezitálás oka nagy valószínűséggel az volt, hogy már az első évad is megosztóra sikerült, a megoldást (ekkor még) azonban nem abban látták, hogy elkaszálják a sorozatot, hanem hogy egy kis vérfrissítésben. Így hát Carell és Daniels alkotói párosát Norm Hiscock és Jimmy O. Yang egészítette ki a folytatásban. Előbbi már dolgozott együtt Daniels-szel a Városfejlesztési osztályon, és showrunnerként csatlakozott az Űrhadosztályhoz, Yang pedig az írásba szállt be és a szereplőgárdát is bővítette.

Az újítás azonban sajnos nem volt elég. Hiába a két, műfajban jártas alkotó a produkció élén, a kreatív és ígéretes alapötlet és a stáblistarobbantó szereplőgárda, a második évadot övező csekély érdeklődés miatt A Netflix kénytelen volt nemet mondani egy harmadik évadra.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés