Hírek

A Netflix nem jön Cannes-ba

A moziipar és a Netflix háborújának legújabb eseményeként kiderült, hogy a streaming szolgáltatónak egyetlen filmje sem lesz jelen idén Cannes-ban, a béketárgyalások ellenére.

A Netflix az Oscar-díjátadón mozitörténeti jelentőségű vereséget szenvedett, és azóta megalakulni látszik egy erős iparági ellenállás is Steven Spielberg vezetésével. És most kiderült: a cég filmjei 2019-ben sem lesznek jelen a világ valószínűleg legrangosabb fesztiválján, Cannes-ban. Bár a Netflix és a Cannes-i Filmfesztivál szervezői a színfalak mögött régóta egyezkednek, mégsem vetítenek idén sem versenyben, sem versenyen kívül Netflix-filmeket a francia parton – tudta meg a Variety.

Ez azonban csak látszólag a Netflix újabb veresége: valójában maga a cég döntött így, nem a fesztivál.

Tavaly emlékezetes összecsapás zajlott le az amerikai streaming szolgáltató és a francia fesztivál között. Cuarón igen várt mesterművét, a Romát eredetileg Cannes-ban mutatták volna be, ám a francia mozik tiltakozásának nyomán levették a versenyprogramról (a nagy francia mozik, Hollywood nagy részéhez hasonlóan, nem voltak hajlandóan „mozifilmnek” tekinteni az elsősorban valóban streaming szolgáltatásra szánt darabot). A Netflix végül Velencébe vitte a Romát, ahol Cuarón filmje meg is nyerte az Arany Oroszlánt.

Azóta viszont inkább „barátságos” tárgyalások zajlottak a felek között, például egy nem régi Los Angeles-i munkaebéd – írja a Variety. Megoldás azonban egyelőre nem született. A cannes-i művészeti igazgató, Thierry Fremaux állítólag nem szeretne elveszíteni még egy olyan jelentős filmet, mint amilyen a Roma volt, és például Scorsese The Irishmanjét szeretné megszerezni a fesztivál számára, de a Netflix egyelőre nem tudja levetíteni a filmet, mivel a produkció még nem áll a készültség kellő fokán. A The Irishman így valószínűleg szintén Velencében debütál majd, ami jókora veszteség Cannes számára (tavaly morgott is a fesztivállátogató szakma a túl csekély amerikai felhozatal miatt), ám Velence presztízse miatt egyáltalán nem nagy veszteség a Netflix szemében.

Egyéb lehetséges címek is felmerültek, de egyik sem fesztiválkész a jelek szerint. Viszont a Netflix mint forgalmazó idén is elküld legalább egy beszerzőcsapatot Cannes-ba.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com