Hírek

A Rózsaszín Párduc is áldozatául esik a CGI-őrületnek

Tom és Jerry 2D-animációval tér vissza, egy animált kollégája, a Rózsaszín Párduc viszont harmadik dimenzióban lesz látható a nagyvásznon.

Blake Edwards 1964-ban készítette el A rózsaszín párduc című krimivígjátékot, mely egy nagy értékű gyémánt körül forgott David Nivennel és a sorozat arcával, Peter Sellersszel a főszerepben. A film főcímében az ékszer neve azonban testet öltött egy animált állat képében, aki később saját animációs spin-offot kapott a televízióban.

Most ez, a filmek szempontjából is fiktív karakter kap egész estés alkotást az MGM berkein belül. A bolondos, francia akcentussal beszélő Clouseau felügyelőre, akit később Steve Martin formált meg a későbbiekben, nem érdemes számítani.

A projektre pedig azt a Jeff Fowlert kérték fel, aki idén (anyagi) sikerre vitte a Sonic, a sündisznót,

melynek középpontjában szintén egy CGI-állat éktelenkedett. A Paramount produkciója közül ment is a hercehurca annak idején, még a filmet is kénytelenek voltak eltolni a negatív rajongói visszhangok hatására, melyek a főszereplő karakter béna modellezését bírálták.

Tom és Jerry (félig) átlép a valóságba – megérkezett az előzetes

Hogy képesek lesznek-e megszólítani a párduc karakterével egy új, fiatalabb generációt, az természetesen a végeredménytől függ. A rajzfilmverziót a mai napig sugározzák a tévécsatornák, de aligha kapott egy felújított verziót a ’90-es évek óta. Az MGM mindenesetre kísérletet tesz, bár amennyiben a Warner nemrég bemutatott Tom és Jerry előzetesét vesszük, nem lehetünk túlságosan optimisták.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Filmtekercs Filmklub s03

Filmtekercs Filmklub

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya