Hírek

A Shop-show folytatásában Stan Lee is felbukkan majd

shop-stop 2

A Kevin Smith rendező/író körül szépen lassan egyre nagyobbá növekvő — egymással számos ponton kapcsolódó — geek birodalomnak most a Shop-show című fejezete kap folytatást, amivel kapcsolatban számos új információ vált nyilvánossá.

A birodalom kezdő lépése az 1994-es, fekete-fehér Shop-stop, (ahol már egyébként megjelenik a Smith szinte összes alkotásában szereplő, a bolt bejárata elé lecövekelt  két, kissé agyament füves, Jay és Néma Bob, akik közül utóbbit maga Smith alakítja).

A film sikere után Kevin Smith a lelkesedéstől hajtva egyből egy újabb film készítésébe kezdett, amiben a főbb szerepekre Jeremy Londont, a Beverly Hills 90210 című sorozattal ismertté vált Shannen Doherty-t, és az addig filmes tapasztalattal alig rendelkező ismert gördeszkást, Jason Lee-t nyerte meg.

(Lee ezel a döntéssel berobbant a filmes köztudatba, ezután majdnem az összes Kevin Smith-filmben kapott egy mellékszerepet (ő is), valamint saját sorozatot is indított A nevem Earl címmel.)

A múlt évben  bemutatott Jay és Néma Bob Reboot után, Smith a Shop-Show második- és a Shop-Stop harmadik részén dolgozik. Előbbivel kapcsolatban pedig egyre több információ kerül napvilágra. (Az lentebb látható poszt révén már kiderült: A forgatókönyv első változata a karantén ideje alatt elkészült.)

A poszt kísérőszövegének röviden: „25 évvel az eredeti után Brodie Bruce visszatér a Mallpocalypse elleni felesleges folytatásra!… A #jayandsilentbob cucc az egyik kedvenc komédia, amit valaha írtam, de az egész forgatókönyv ostoba, szentimentális és viccesen kedves.”

View this post on Instagram

Thanks in part to the #Quarantine, I finally finished a funny first draft of “TWILIGHT OF THE MALLRATS”! 25 years after the original, Brodie Bruce will be back for an unnecessary sequel set against the Mallpocalypse! Rene, Willam, Gwen, Brandy, T.S., Trish, Mr. Svenning, LaFours and the rebooted @jayandsilentbob are the returning ‘Rats in an Askewniverse imagining about what happens when the sidewalk sales end, and “happily ever after” is easier to say than live! The #jayandsilentbob stuff is some of my favorite conceptual comedy I’ve ever written but the whole script is silly, sentimental and sweet. And at 98 pages, the story moves like a brakeless bullet train! It’ll be months before we can actually shoot it, but if you wanna know the backstory, I recorded an entire episode about “Twilight of the Mallrats” for my new podcast, “Silent Bob Speaks” – available at That Kevin Smith Club (link in my bio)! And now that *this* script is done, it’s on to a new draft of #moosejaws and then the first draft of the new version of #clerks3! #KevinSmith #mallrats #brodiebruce #twilightofthemallrats #movie #90s #screenplay #coverpage

A post shared by Kevin Smith (@thatkevinsmith) on

Smith a filmet saját bevallása szerint Die Hard-szerűen szerette volna felépíteni, ami lássuk be, kicsit meghökkentően hangzik. 

Jelenleg a projekt hivatalos munkacíme: Twilight of the Mallrats (Szabadfordításban: Plázapatkányok alkonya), akárcsak a korábbiban, felbukkan majd Stan Lee, 2018-ban elhunyt képregénymogul is.  

A stáblistáta pedig, röviddel azután, hogy nyilvánossá vált a hír, hogy Doherty is szerepel majd a filmben,  Aparana Brielle nevével is bővült. (A színésznővel korábban a Jay és Silent Bob Rebootban és a Grimm című sorozatban is találkozhattunk.) Rajtuk kívűl a korábbi részben szereplő színészek közül visszatér majd:  Jeremy London,  Sven-Ole Thorsen, Ethan Suplee, Michael Rooker és Jason Lee is.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com