Hírek

A Star Wars-franchise második legerősebb karácsonyát jegyzi

A karácsony remekül sikerült a Star Warsnak: szerdán már 258,9 millió dolláros hazai és 259,9 milliós nemzetközi bevételt tudott magáénak a saga befejező epizódja, ami nagy léptékkel halad az egymilliárdos álomhatár felé – előjelzések szerint a film a hét végéig tovább 150 milliót kaszálhat.
A Star Wars: Skywalker kora a franchise második legerősebb karácsonyát jegyzi 32 milliós bevételével – Star Wars: Az ébredő erő 49,3 milliós december 25-ét tudott 2015-ben produkálni. A hétvége nemcsak a Disney-nek sikerült jól: a Greta Gerwig Kisasszonyokja és Adam Sandlers Uncut Gemse is jól muzsikált.

December 25-e Amerikában hagyományosan az egyik legerősebb mozis napnak számít – ezt idén sem hazudtolták meg az újvilági mozilátogatók. Továbbra is jól tartja magát a Jumanji: A következő szint, második helyre tudott zárkózni a Lucasék mozija mögé.

Jó lóra tett Greta Gergwig is, amikor az ünnepi szezonba lőtte ki a karácsonyhoz tökéletesen illeszkedő szívmelengető adaptációját: a Kisasszonyok már 64,4 millió dollárnál tart a 22 milliós debütöt követően – ezzel harmadiknak futott be a karácsonyozók szívében. Egy hajszállal maradt le Adam Sandler kritikuskedvenc alakításával fémjelzett Uncut Gems, ami a független filmjeiről híres A24 minden idők legnagyobb nyitását hozta. Az Uncut Gems legnagyobb kihívói a Bombshell, Sam Mendes első világháborús dokuja, az 1917 és Michael B. Jordan és Jamie Foxx főszereplésével a mozikba érkező Just Mercy.

Uncut Gems

A Fox és a Disney közös animációs debütje a nálunk tegnap a mozikba érkezett, eredetileg Will Smith és Tom Holland hangján megszólaló Kémesítve, és a hozzánk csak január 2-án érkező Tőrbe ejtve szintjén beérkezett a top 10-be – meglepő, de Tom Hooper rémisztő Macskákja is el tudta csípni a mű minőségéhez viszonyítva egyenesen megtisztelő nyolcadik helyet.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com