Egy ikonikus klasszikus tér vissza a filmvászonra. A Sunset Boulevard megjárta a Broadwayt Glenn Close főszereplésével – most érkezik a filmváltozat – írja az IndieWire.
1950-ben készítette el Billy Wilder a klasszikus hollywoodi éra egyik legjelentősebb és legjobb filmjét. A Sunset Boulevard című alkotást 1993-ban vitte a Broadway műsorára Andrew Lloyd Webber. A musical főszereplőjét Glenn Close alakította, aki Tony-díjat nyert a munkájáért. A show egyébként 2017-ben visszatért a színpadra, a színésznővel együtt.
Most ugyanez a produkció kerül vissza a filmvászonra Rob Ashford rendezésében. A projekt állítólag évek óta a levegőben lógott, most azonban végre zöld utat kapott a film.
Az internet népe pedig már most arról beszél, hogy a következő Oscar-gálán ezért az alkotásért kapja meg a szobrot a színésznő. Close ugyebár idén gyakorlatilag a markában tudhatta a díjat a The Wife (A férfi mögött) című drámáért, a legjobb női főszereplő végül mégis Olivia Colman lett A kedvencben nyújtott alakítása révén.
A Sunset Boulevard egy idősebb híres filmcsillag és egy fiatal újságíró különös kapcsolatát mutatja be, amely tragédiával végződik. Az új változat előkészületeit ősszel kezdik meg.