Hírek

A szarajevói filmfesztiválon mutatják be a Wellness című magyar rövidfilmet

Szabó Virág rövidfilmjét, a Wellnesst a rangos szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában mutatják be augusztusban: ez lesz a film nemzetközi premierje.

A fiatal magyar rendező 16 perces filmjét az A-kategóriás szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában nézheti meg a nemzetközi közönség. A régió és egyben a világ egyik legfontosabb filmes eseményét  2017. augusztus 11. és 18. között rendezik meg Bosznia-Hercegovina fővárosában.

Magyarországon a Friss Hús rövidfilmfesztivál közönsége láthatta először a filmet idén márciusban a Toldi moziban.

A szarajevói filmfesztiválra idén több mint 500 filmet neveztek, a versenyprogramba azonban mindössze tíz alkotást válogattak be. A Wellness mellett egy másik magyar film, Kölcsey Levente Zabigyerek című alkotása is bekerült a válogatásba.

A szarajevói fesztivál válogatásában a korábbi években olyan magyar rendezők mutatkoztak be rövidfilmjeikkel, mint Kárpáti György Mór, Nagypál Orsolya, Till Attila, illetve Zomborácz Virág.

Az első szarajevói filmfesztivált 1995-ben rendezték meg azzal a céllal, hogy a négyéves háborús időszak után helyreállítsák a város korábbi pezsgő, nemzetközi kulturális életét. A fesztivál, amely az elmúlt több mint két évtizedben az egyik legfontosabb nemzetközi filmes eseménnyé vált, elsősorban a közép-kelet-európai régió filmművészetét állítja fókuszba. A filmbemutatók mellett szakmai, edukációs és tehetséggondozó programokat is kínál a régióból érkező filmkészítőknek, filmes szakembereknek. Minden évben világsztárok részvételével zajlik a fesztivál, visszatérő vendége például Angelina Jolie.

Szinopszis

A Wellness forgatókönyve Tóth Krisztina A váll története című novelláján alapszik. A film két nyugdíjas hölgy, Ilona és Teri kapcsolatának történetét mutatja be. A két nő évtizedek óta barátok. Együtt töltik a vakációjukat egy wellness-szállodában, melyre Ilona fia fizette be őket. A látszólag ideális körülmények ellenére nem tudják felszabadultan jól érezni magukat: a szobájukban elromlik a légkondicionáló és később Ilona egykori, régen látott kollégája is felbukkan. Míg Ilona folyamatosan elégedetlen mindennel, Terinek saját kisebbrendűségi érzésével kell megküzdenie. A nyaralás során jelentéktelennek látszó gesztusokkal többször is megbántják egymást anélkül, hogy ezt észrevennék.

A film egy nap eseményeit követi végig, melyben a barátnők próbálják a maximumot kihozni a nyaralásból. Teri már kora reggel úszni megy, aztán Ilonával a svédasztalos reggelinél válogatnak, majd szaunáznak és napoznak egész délután. Éjjel azonban a hőség nem hagyja őket aludni: Ilona eltűnik a szálloda kertjében, Teri pedig beveti magát a szállóvendégeknek rendezett táncmulatságba.

Az állandó nyüzsgéssel azonban csak saját szorongásaikat akarják elnyomni és a nap folyamán eddig elhallgatott titkok is a felszínre kerülnek. Ilona váratlanul bevallja, hogy egyetlen fia meleg, míg Teri látszólagos életvidámságával egyre súlyosbodó betegségét igyekszik palástolni.

A film végére a két nő  megszokáson és kölcsönös elhallgatáson alapuló barátsága eljut addig a pontig, amikor mindkettőjüknek felül kell vizsgálniuk, mit tudnak egymásról és önmagukról, és számot kell vetniük eddigi életükkel.

A rendező

Szabó Virág 1988-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmszakán diplomázott 2014-ben. Első rövidfilmjét, az Álmatlanságot meghívták a valenciai Cinema Jove fesztiválra. 2014-ben részt vett a Szarajevói Filmfesztivál tehetséggondozó programján, a Sarajevo Talentsen. Ugyanebben az évben az MTV számára rendezte a Lóti és Futi című gyereksorozat negyven epizódját.

Rendezői koncepció

A Wellness írása során két nyugdíjas nő kapcsolatára koncentráltam, akik évtizedek óta barátok. Pár napos közös nyaralásuk bár intenzív együttlét, mégis nélkülözi a másikkal való törődést és valódi empátiát. A főszereplők képtelenek szabadulni az évek során összegyűlt, ki nem beszélt problémáktól.
A történetben leginkább az érdekelt, hogy hosszú évek stagnálása után mi vezethet el egy kapcsolatban oda, hogy felismerjük: ez így tovább nem folytatható. Vajon apró események hatására a barátnők ki tudnak-e mozdulni a korábbi állapotból, és egyáltalán van-e még valami, ami a megszokáson kívül összeköti őket?
A két nő hűvös viszonyát jól ellenpontozza a szállodai környezet harsánysága, életteli nyüzsgése és a tikkasztó nyári hőség. Ráadásul ehhez a fajta pihenéshez hozzá kapcsolódik a testi-lelki feltöltődés és megújulás képzete, melyet a szállodában nyaralók elérni igyekeznek és amelytől a főszereplők valójában egyre távolabb kerülnek. Ezt a szembenállást hivatottak érzékeltetni a statikus totálképek, amikben a szereplők a közegükkel ütköztetve jelennek meg.
Az ideális körülmények ellenére a két nőt problémáik és félelmeik továbbra is kísértik: a romló egészség miatt való szorongás, a gyerekeikért való aggódás és a magányosság érzése. Bár ezek az érzések bárki számára ismerősek lehetnek, mégis fontos volt számomra, hogy egy olyan korosztály tagjai legyenek a főszereplők, akik általában alulreprezentáltak a filmekben.” (Szabó Virág)

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com