A Warner Bros. kényszerűen átmozgatja több premierjét is: jóval később látjuk a Maffiózók előzményét és Robert Pattinson Batmanjét is.
Számos produkció forgatása áll most, és a 2021-es premierekkel folyamatos a sakkozás annak érdekében, hogy el is készülhessenek időben a filmek, és ígéretes dátumokat is kaphassanak ugyanakkor. A Warner ennek fényében bejelentette: jövőre nem a nyári blockbuster-szezonban, hanem csak október elején mutatja be a The Batman című filmet – írja a Deadline.
(Persze jónéhány éve kérdéses már, hogy létezik-e még egyáltalán a blockbuster-szezon, vagy immár az egész év annak számít; no és október 1-t éppen az utóbbi idők legnagyobb szuperhős-meglepetése, a Joker tette sokat ígérő dátummá.)
Matt Reeves rendezése, a főszerepben Robert Pattinsonnal, egyelőre Londonban ragadt. A forgatás szünetel, de Reeves nem akar helyszínt változtatni, inkább megvárja, amíg újra biztonságos a munka; a film negyedét már leforgatták és a rendező addig is folyamatosan nézi át az anyagot.
Október első premiernapját már a Paramount és a 20th Century Fox is lefoglalta egyelőre ismeretlen című filmek számára. Ezzel szemben Baz Luhrmann korábban október elejére tervezett, cím nélküli Elvis Presley filmje (amiben Tom Hanks szerepel) átkerült november elejére, ahol a Disney új Doctor Strange filmjével vívhat majd a box office eredményekért.
A Warner eltolja a The Sopranos (Maffiózók) sorozat előzményfilmjét, a The Many Saints of Newark című filmet is. Eredetileg ez év szeptember 25-én mutatták volna be, de most már csak 2021 márciusában láthatjuk.