Hírek

A Vaksötét rendezőjétől jön az új Alien-film

Újabb filmmel bővül az Alien-franchise; ezúttal a kortárs horror egyik legizgalmasabb rendezője veszi kezébe az ikonikus sci-fi és horror keveréket.

Ridley Scott kultikus 1979-es alkotása, az Alien, azaz A nyolcadik utas: a Halál számos folytatást és előzményfilmet megért már. 1997-ig bezárólag összesen 4 film készült el a franchise berkein belül, 2012. és 2017. pedig Scott rendezői visszatérését hozta el nekünk a Prometheus és az Alien: Covenant című alkotásokkal.

Most ismét új Alien-film van a láthatáron: Fede Álvarez egy különálló filmmel bővítené a horrort és sci-fit keverő alkotások sorát.

Az ötlet a THR híre szerint nem teljesen friss, hiszen a rendező több évvel ezelőtt adta elő a filmtervét magának Ridley Scottnak. És bár az alkotó akkor nem ugrott a lehetőségre, tavaly szinte a semmiből megkereste Álvarezt, hogy érdekelné-e még a dolog.

A Vaksötét, a Gonosz halott és az Ami nem öl meg író-rendezője természetesen igent mondott. A film a 20th Century stúdiónál készül majd el, azonban nem moziba tervezik: a Hulu kínálatába kerül fel az új Alien. Ridley Scott producerként veszi ki a részét a projektből.

Ő maga is tervezi egy újabb felvonás elkészítését, de élőszereplős sorozat is érkezik a franchise háza tájára.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com