Hírek

A zombikkal harcol Colin Firth

colin firth kingsman

Colin Firth ismét egy mozgalmasabb szerepben lubickolhat: ezúttal a zombikkal veszi fel a harcot. Érkezik ugyanis a frappáns című New York Will Eat You Alive – írja a Deadline.

Kimért úriember, finom lelkű szerető vagy templomban mészároló titkosügynök: Colin Firth karizmáját és cinkos-bájos mosolyát minden szerepben imádjuk. Most pedig ismét akciósabbra veszi a figurát egy digitális zombis képregény adaptációjában:

feldolgozást kap ugyanis a kínai Zombie Brother című képregény.

Ezzel pedig A király beszédéért Oscar-díjat kapó Firth valamilyen szinten ismert, ugyanakkor teljesen új terepre sétál. Igaz, hogy a Kingsman is képregényes adaptáció, ellenben a zombis és távol-keleti vonal egy ismeretlenebb közeg a színész számára.

Tízből tíz: Colin Firth legjobb alakításai

Jia Haibo Zombie Brother című horror, vígjáték és akció keveréke egyébként az egyik legsikeresebb digitális munka a neten, amely közel 28 milliárd megtekintést tudhat maga mögött, az alapanyagot feldolgozó sorozat első két évadát pedig több mint 3 és fél milliárdan látták már. A még színpadra is adaptált mű pedig most Hollywood révén kerül a nagyvászonra.

A történetben egy titokzatos koporsó belekerül egy város vízellátó rendszerébe, a fertőzött víz pedig zombikká változtatja a lakosság egy részét. Velük veszi fel a harcot egy fiatal fiú, aki szerelmét próbálja megmenteni.

A filmet Todd Strauss-Schulson rendezi (Hát nem romantikus?) és Alex Rubens (The Twilight Zone) írja a képregény alapján. A producerek között pedig ott ül Channing Tatum is.

Colin Firth legutóbb A titkos kert, az 1917 és az új Mary Poppins képsorain bukkant fel, legközelebb pedig egy gyönyörűnek ígérkező romantikus drámában láthatjuk majd Stanely Tucci oldalán. Ha pedig minden jól megy, jövőre Olivia Colman oldalán szerepel majd a Mothering Sunday című drámában, amely nálunk a legjobban várt adaptációs listára is felkerült nemrég.

Megható nézni Colin Firth és Stanley Tucci szerelmét – Supernova előzetes

A New York Will Eat You Alive címen futó zombis projekt azonban nem az egyetlen bejelentett film, amiben szerepet kap majd a színész. Érkezik ugyanis egy John Madden-rendezte háborús alkotás is, ez lesz az Operation Mincemeat. Premierdátumot egyelőre egyikhez sem tudunk, de reméljük, hogy minél előbb ismét elénk kerül az akciósztár Colin Firth.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya