Hírek

Abrams eredetit forgatna, Snyder megírta a 300 harmadik részét: két szomorú hír

300 - A birodalom hajnala

Megbánás rovatunk követekzik: J.J. Abrams szeretne már valami eredetit forgatni; Zack Snyder a 300 harmadik részét siratja.

Két hírt szerkesztünk egybe a sci-fi/fantáziafilm két nagyságáról, mert szigorúan tudományos szomorúságfaktor-elemzésünk alapján összeillenek (és/vagy lusták vagyunk duplán megnyitni az „Új bejegyzés” lapot).

J.J. Abrams azt nyilatkozta a minap: nagyon vágyik már saját, eredeti filmet rendezni, és bizonytalan lélekkel tekint vissza franchise-filmjeire. „Mint olyasvalaki, aki a televízióban kezdte el az írást és eredeti történeteket mesélt el tévében és filmen egyaránt, igazán hiányzik az érzés. Az a pár dolog, amin most íróként dolgozom, mind eredeti ötlet. Mint rendező, úgy érzem, szeretném, ha a következő projektjeim olyasmiről szólnának, ami énelőttem nem létezett” – idézi az IndieWire.

Abrams eddigi fényes karrierje során valóban csak egyetlen önálló (= nem franchise) produkciót rendezett: a Super 8 című emlékezetes Spielberg-homage-t 2011-ben. Ezen kívül mind olyan univerzumokban dolgozott (Star Trek, Star Wars, Mission:Impossible), amelyeknek háttere eléggé megköti az író és rendező kezét, nem is beszélve persze az IP-t birtokoló stúdió utasításairól.

Arról viszont nincs hír, hogy Abrams hamarosan valóra válthatná a vágyát. Producerként és executive producerként a Superman és a Justice League-franchise-on és egy Stephen King adaptáción dolgozik, és egyelőre semmilyen írói vagy rendezői új projektje nem ismert.

Egy már létező franchise határozottan kétélű kard” – nyilatkozta Abrams. „Csak azt látom [visszatekintve], hogy mit tehettünk volna másképp, hogyan alakulhattak volna a dolgok.

Mindeközben: Zack Snyder elejtette egy interjújában, hogy létezett egy 300 III. forgatókönyv, de a stúdió nem volt hajlandó elfogadni.

300 című képregény-adaptáció, akármit is gondol az ember Snyder későbbi karrierjéről és úgy általában a belassított képkockákról, a kétezres évek egyik legstílusosabb alkotása volt – és ahogyan Snyder az eposzi túlzás eszközét arra használta, hogy megalapozza vele a megbízhatatlan narrátor (a spártai Dilios) személyes történetét, az olyan történetszövési képességekre engedett következtetni, amik sajnos sosem kerültek elő később a rendező további filmjeiben. A félmilliárd dollár fölötti bevétel eléggé izgatottá is tette a Warner Bros.-t ahhoz, hogy megrendeljék a folytatást.

A 300 – A birodalom hajnala katasztrofális lett. Úgy értem: a világ történetének egyik legiszonyatosabb filmszerencsétlensége. „Döbbenet, egy negatív katarzis. Olyan rossz, amilyet egész életében ritkán lát az ember” – írtam annak idején, és a cikk innen csak durvább lett („a pokolbéli hülyeség emberalatti foka” még szelíd fordulat), mert a sokkot ki kellett írnom magamból. A borzalmas filmet nem Snyder rendezte, csak írója és producere volt, de a jelek szerint ez is elég volt ahhoz, hogy a stúdió egyáltalán ne kérjen a korábban reményteljes franchise további részeiből.

Pedig – nyilatkozta most Snyder – ő már el is készítette a 300 harmadik részének forgatókönyvét.

A film címe Blood and Ashes („Vér és hamu”) lett volna, és Nagy Sándor szerepelt a középpontjában; pontosabban Alexandrosz és Héphaisztion barátsága/szerelme. „Egy szépséges szerelmi történet, háborúviseléssel. Imádtam volna megcsinálni, de a Warner azt mondta, nem… tudod, nem épp a rajongóim. Ez van.” – bánkódott a rendező.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com