Hírek

Aiden Turner a West End legjobb újonca

Aiden Turner radikális terroristát alakított a londoni színpadon, ezzel ő lett a legjobb újonc színész Nagy-Britanniában. 

A Hobbit-filmek és a Poldark című sorozat révén ismert színész a Liutenant of Inishmore című fekete komédiában nyújtott alakításával érdemelte ki vasárnap a The Stage című színházi hetilap elismerését. A díjról ebben a kategóriában közönségszavazás döntött.

Turner egy – még a brit fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA számára is radikális – terroristát alakított a ’90-es években játszódó darabban, amely szeptemberig volt műsoron Londonban.

E kategóriában olyan színészek is versenyben voltak, akik máshol már ismertté váltak, a West Enden azonban először léptek fel. Turner mellett esélyes volt többek közt a Breaking Bad – Totál szívás című sorozatból ismert Bryan Cranston, valamint Kelli O’Hara, a New York-i Broadway és a Metropolitan Opera rendszeres fellépője is. Cranston a Hálózat című Oscar-díjas filmklasszikus négyszeres színpadi változatának főszereplőjeként, O’Hara az Anna és a király című musicalben játszott főszerepével érdemelte ki a jelölést.

Az 1880-ban alapított brit színházi hetilapé az egyetlen színházi elismerés Nagy-Britanniában, amellyel a debütáló teljesítményeket is jutalmazzák.

A The Stage díjait, amelyeket tavaly adtak át először, kilenc kategóriában osztották ki. Díjazták a legjobb színészeket és színésznőket a szöveges és a zenés darabokban, a legjobb rendezőt, a legjobb dizájnert, a legjobb írót, a legjobb zeneszerzőt, valamint a legjobb újoncot a West Enden.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya